Nem ismeri el a moszkvai választások eredményét Navalnij

2013. szeptember 9. - 14:55 | Külföld

Megerősödve került ki a helyhatósági választásokból az orosz ellenzék, annak moszkvai vezetőjével, Alekszej Navalnijjal, de Vlagyimir Putyin legbőszebb bírálója nem tudta megszorítani a kormányhű Szergej Szobjanyin polgármestert - értékelték az APA osztrák hírügynökség által idézett megfigyelők.

Nem ismeri el a moszkvai választások eredményét Navalnij

Mindazonáltal a 37 éves ellenzéki politikus a maga 27,24 százalékával csaknem kétszer annyi szavazatot tudhat magáénak, mint amennyit a közvélemény-kutatások előre jeleztek. 55 éves ellenfele, Szobjanyin a voksok 51,37 százalékát zsebelte be.

Miközben Szobjanyin eddigi politikájának megerősítéseként értékelte az eredményt, Navalnij még hétfő este tüntetésekre szólította fel híveit a vasárnapi szavazás kimenetele elleni tiltakozásul. Az ellenzéki politikus második fordulót szeretne, és már a választás estéjén „egyértelmű visszaélésekről” beszélt.

Navalnij eredményes szereplése mellett Putyin ellentábora még egy sikert könyvelhetett el: az Urál-vidéki nagyvárosban, Jekatyerinburgban az ellenzék jelöltje, Jevgenyij Roiszman legyőzte a kormánypárt, az Egységes Oroszország emberét. Az 50 éves egykori képviselő, akit Mihail Prohorov 2012-es elnökjelölt Polgári Platformja támogat, kábítószer-ellenes fellépéséről vált ismertté országszerte.

A vasárnapi helyhatósági választásokon mintegy 40 millió állampolgár választhatott új polgármestert, kormányzót és önkormányzati képviselőket. Jaroszlavlban az ellenzéknek még a parlamentbe is sikerült bejutnia, azonban az ország nagy részében újra Putyin politikusai zsebelhették be a győzelmet. A moszkvai kormányzóválasztáson a Kreml jelöltje, Andrej Vorobjov hivatalos adatok szerint a voksok 80 százalékát gyűjtötte be.

Megfigyelők számos visszaélésre mutattak rá, és Navalnij csapata is az eredmények felülvizsgálatát kéri.

„Biztosak vagyunk benne, hogy Szergej Szobjanyin nem kaphatott 49,4 százaléknál több szavazatot, ami azt jelenti, hogy ki kell írni a második fordulót”- erősködött Leonyid Volkov stábfőnök. A Golosz nevű független választási megfigyelő szervezet is kétli, hogy Szobjanyin elérte volna az 50 százalékot.

Ezzel szemben a moszkvai polgármester szerint a voksolás azt bizonyítja, hogy a fővárosiak nem akarnak hatalomváltást.

„Ha valaki megpróbálja egy forradalmat előkészítő politikai csatatérré változtatni a várost, arra egyáltalán nincs szükséges a moszkvaiaknak”- mondta a politikus, aki szerint „Moszkva történetének legnyíltabb és legtisztességesebb választása” volt az idei.

Putyinék számára azonban nemcsak az eredmény, hanem a részvételi arány is lakmuszteszt. A moszkvai választópolgároknak mindössze 32 százaléka járult az urnákhoz – ami jóval kevesebb a vártnál.

Navalnijt júliusban egy vitatott perben hűtlen kezelés miatt öt év börtönbüntetésre ítélték. Az ellenzéki politikust fellebbezésének elbírálásáig szabadlábra helyezték, és ezzel egyben lehetővé tették részvételét a választásokon. A blogger főként az utcán és az interneten folytatta kampányát.

Nyikolaj Petrov, egy moszkvai főiskola oktatója szerint a helyhatósági választások által Navalnij „nemzeti jelentőségű politikussá” vált. A professzor szerint a Kreml taktikai okokból engedte az ellenzék vezéralakjának részvételét a szavazáson, így legitimálva azt. A stratégia működött, azonban Navalnij büntetését valószínűleg kénytelenek lesznek felfüggesztett börtönbüntetésre mérsékelni, különben tömegtüntetésekkel kell számolniuk – figyelmeztetett Petrov.

- mti/para -