Első fokon életfogytiglant kapott az egerlövői homofób gyilkos

2013. október 18. - 20:26 | Külföld

Első fokon életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte pénteken a Debreceni Törvényszék azt az egerlövői férfit, aki 2012 augusztusában Debrecenben azért ölt meg egy gyógyszerészt, mert az illető homoszexuális volt - közölte az intézmény sajtószóvivője az MTI-vel.

Tatár Tímea ismertetetése szerint a vádlottat előre kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésben találták bűnösnek. Fegyházbüntetéséből leghamarabb - feltételesen - 30 év múlva szabadulhat.

A 25 éves egerlövői férfi egy televízió teletext oldalán fedezte fel a sértett társkereső hirdetését és telefonszámát, és még aznap bemutatkozó SMS-t küldött neki.

A gyógyszerészként dolgozó homoszexuális férfi Debrecenben tartott fenn egy lakást, ahol alkalmi férfi ismerőseivel találkozott.

2012. augusztus 25-én együtt mentek a Borsod megyei Egerlövőből Debrecenbe a sértett autójával. A lakásban a vádlott először a mosdóba ment, és egy bicskát tett az alsónadrágjába. A szobába visszaérve azt látta, hogy a sértett már alsóneműre vetkőzött, így ő is levette a ruháit, ügyelve a nyitott bicskára.

Amikor a sértett a vállára tette a kezét, előrántotta a bicskát, és többször megszúrta vele. A férfi védekezni próbált, a bejárati ajtó felé menekült, a vádlott azonban utolérte, a földre rántotta, rátérdelt, csaknem tucatszor mellkason szúrta, majd hasra fordította, és a hátába is többször belevágta a kést.

Miután úgy látta, hogy a férfi nagy valószínűséggel meghalt, nekilátott a nyomok eltüntetésének. Lezuhanyozott, felöltözött a magával vitt váltóruháiba, a holttestet pedig behúzta a konyhába, és letakarta lepedővel. Nagyjából feltakarított a szobában, elmosta a bicskát és távozott. Véres ruháit egy közeli hulladékgyűjtőbe hajította, a lakás és az autó kulcsait pedig a vasútállomáson dobta el. Útközben még egy elterelő SMS-t küldött a sértett telefonjára, amelyben lemondta a találkozót.

A sértettre a fia talált rá két nappal később. A vádlott ugyanezen a napon másik négy homoszexuális férfival is felvette a kapcsolatot, de két nap múlva elfogták a rendőrök.

A Debreceni Törvényszék szerint az aljas indok és az előre kiterveltség mellett a különös kegyetlenség is egyértelmű. Az áldozat nyaki verőerét ért szúrás miatt 5-10 percen belül elvérzett. Az elkövető még áldozata szemébe is beledöfte a bicskát, mert "őt nézte". Az ítélet nem jogerős.

MTI/para

Címkék: homofóbia, gyilkosság