UTAZÁSI IRODÁK: A Mercator Holiday is lehúzta a rolót

2013. november 7. - 07:55 | Külföld

A Blue Travel mellett a Mercator Holiday is lehúzta a rolót, az utazási iroda körlevélben értesítette partnereit, hogy október végén megszüntette utazásközvetítői tevékenységét - írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet.

A cég ügyvezetője, Balogh Antal a lapnak azt mondta: a nehéz piaci helyzet és a válság következtében átalakult utazási szokások, valamint az ehhez kapcsolódó kilátástalan jövőkép miatt döntöttek úgy, hogy befejezik utaztatási tevékenységüket.

Elmondta: jelenleg nem tartózkodnak utasaik külföldön, a folyamatban lévő ügyeiket átadták az egyik megbízhatóan működő partnerüknek. Úgy fogalmazott: cégüket a "csendes kimúlás" jellemezte, amelynek előjelei a nyáron már érezhetőek voltak.

Közlése szerint a megszűnés időpontját tudatosan időzítették október végére, amikor időszerűvé vált volna a jövő évi üzleti terv elkészítése, valamint elérkezett volna az utasok kártalanítására kötelezően előírt vagyoni biztosíték befizetésének éves határideje.

MTI/para