Abbász: lemondott a palesztin tárgyalóküldöttség, de tovább folynak a tárgyalások

2013. november 13. - 14:59 | Külföld

Mahmúd Abbász palesztin elnök bejelentette szerdán, hogy előrelépés hiányában és az izraeli telepépítkezések bejelentésének árnyékában lemondott az Izraellel amerikai kezdeményezésre július vége óta folyó béketárgyalásokon eddig részt vevő palesztin delegáció.

Az egyiptomi CBC televíziónak adott interjújában Abbász ugyanakkor azt is közölte, hogy a megbeszélések folytatódnak akkor is, ha az eddigi tárgyalók ragaszkodnak visszalépésükhöz.

„Vagy meg tudjuk győzni őket, hogy térjenek vissza, vagy létrehozunk egy új delegációt” - mondta a palesztin elnök. A Száeb Erekát vezette tárgyalócsapat november elején egyszer már bejelentette lemondását az Izrael ciszjordániai építkezései elleni tiltakozásul, de akkor visszavonták, illetve bizonyos hírek szerint végül be se nyújtották lemondólevelüket.

Nem világos, hogy ezúttal pontosan mikor jelentették be lemondásukat, de a palesztin elnök szerint körülbelül egy hét múlva tovább folyhat a tárgyalássorozat Izraellel.

A Reuters hírügynökség tévéjének nyilatkozva Erekát nem beszélt esetleges visszavonulásáról, de megerősítette, hogy jelenleg szünetelnek a megbeszélések. „A tárgyalások valójában múlt héten álltak le a múlt heti telepes bejelentések hatására”- közölte a palesztin főtárgyaló.

A hároméves szünet után újraindult egyezkedés ideje alatt Jeruzsálem több ezer lakásra vonatkozó építési programokat jelentett be az 1967-ben elfoglalt Ciszjordániában és Kelet-Jeruzsálemben.

A palesztinok Ciszjordániában és a Gázai övezetben szeretnék megteremteni kelet-jeruzsálemi fővárossal jövendő államukat, és attól tartanak, hogy az izraeli terjeszkedés lehetetlenné teszi egy életképes állam kialakítását. Izrael történelmi és bibliai kapcsolatokkal próbálja igazolni ciszjordániai és kelet-jeruzsálemi településeit, ahol már félmillió izraeli él két és félmillió palesztin szomszédságában.

(MTI)

Címkék: Mahmúd Abbász