Állami hivatalnokokat tartóztattak le Lengyelországban

2013. november 19. - 17:08 | Külföld

Tizennyolc embert, köztük a központi statisztikai hivatal elnökhelyettesét vette őrizetbe kedden a varsói ügyészség utasítására a lengyel korrupcióellenes hivatal egy korrupciós ügyben.

Zbigniew Jaskolski, a varsói ügyészség szóvivője azt mondta: az őrizetbe vettek valamennyien állami hivatalnokok.

A 2011-ben indított nyomozás alapján a korábbi belügyminisztérium, az országos rendőr-főkapitányság, a külügyminisztérium és a központi statisztikai hivatal közbeszerzéseinél elkövetett korrupcióval gyanúsítják őket. A megrendelések összértéke eléri az 1,5 milliárd zlotyt (105 milliárd forint).

Az őrizetbe vettek nevét nem közölték. Egyelőre nem tudni, hogy a statisztikai hivatal elnökhelyettesének milyen szerepe volt az ügyben.

A TVN24 lengyel hírtelevízió szerint a letartóztatásokat régóta tervezték, és egyszerre hajtották végre.

Az üggyel kapcsolatban házkutatások vannak folyamatban az ország 48 településén. Valószínűleg ez Lengyelország eddigi legnagyobb, informatikai közbeszerzésekkel kapcsolatos korrupciós botránya.

(MTI)