REZEŠOVÁ-PER: Több mint tíz évet kért az ügyész, felmentést pedig a védőügyvéd - a vádlott elsírta magát

2013. november 19. - 20:06 | Külföld

Perbeszédekkel folytatódott a Gödöllői Járásbíróságon a négy ember halálát okozó szlovák milliómosnő pere kedden. Az ügyész több mint tíz év letöltendő börtönbüntetést kért háromórás vádbeszédében Eva Rezešovára, míg a védelem továbbra is a felmentésért kardoskodik - írja a Hír24.

REZEŠOVÁ-PER: Több mint tíz évet kért az ügyész, felmentést pedig a védőügyvéd - a vádlott elsírta magát


A vád szerint a nő ittas volt, és lényegesen gyorsabban hajtott a megengedettnél. A perbeszédek elhangzása előtt a bíró ismertette a vádlott által hétfőn benyújtott indítványt, melyben azt kérte, vegyék figyelembe, hogy közvetlenül a baleset előtt a szemközti sávban a vele szemben haladó autó "hirtelen fényhatása" elvonta a tekintetét, mivel épp azon a szakaszon hiányos volt a két pályaszakaszt elválasztó növényzet.

"Higgyék el, hogy ez számomra sem egyszerű, mert életem végéig ezzel együtt kell élnem"– mondta az utolsó szó jogán kedden a négy ember megölésével vádolt Eva Rezešová. A nő beszélt arról is, egyetért mindennel, amit ügyvédje korábba elmondott, valamint részvétet és sajnálatot érez az áldozatok hozzátartozói felé. Hozzátette, ártatlannak érzi magát, és "a tisztelt bíróságtól a felmentésemet kérem". Rezešová egyébként elsírta magát a tárgyaláson, annál a résznél, amikor egykori párja vallomását olvasták, amelyben egyebek mellett az állt, hogy nem volt jó anya.

A per pénteken ítélethirdetéssel folytatódik.

A végzetes baleset több mint egy éve, augusztus 21-én hajnalban történt az M3-as autópályán. Eva Rezešová terepjárójával egy kocsinak ütközött: hátulról szaladt bele a járműbe, amely így nekicsapódott a szalagkorlátnak. Az autó kigyulladt, benne négy utasával. Hárman bennégtek a kocsiban, negyedik társuk két nappal később, a kórházban belehalt sérüléseibe.

Hír24

Címkék: Eva Rezešová