Cseh kormányalakítás - Megnőtt az esélye a hárompárti koalíciós kormánynak

2013. december 3. - 07:12 | Külföld

Megnőtt az esélye annak, hogy hárompárti koalíciós kormány alakul Csehországban - jelentette ki Bohuslav Sobotka, az októberi képviselőházi választáson győztes Cseh Szociáldemokrata Párt (ČSSD) elnöke hétfőn este Prágában, miután Andrej Babišsal és Pavel Belobrádekkel, az Igen (ANO), illetve a Kereszténydemokrata Unió-Csehszlovák Néppárt (KDU-ČSL) elnökeivel tárgyalt.

"A koalíciós kormány létrehozásának esélye mérsékelten emelkedett" - mondta Sobotka újságíróknak a több mint háromórás tárgyalás után.

A szociáldemokraták most a partnerek megjegyzéseit is figyelembe véve elkészítik a koalíciós együttműködés elveinek végső javaslatát, amelyet a három párt vezetői szombaton vitatnak meg. A szombati csúcstalálkozó előtt még összeülnek a pártok szakértői csoportjai, hogy pontosítsák a koalíciós szerződés javaslatának egyes részeit.

A koalíciós szerződést a felek december 14-ig szeretnék tető alá hozni, majd jóváhagyás céljából a három párt vezetése elé terjeszteni.

"Azzal számolunk, hogy a koalíciós szerződés javaslatának nagyobbik részét szombaton meg tudjuk vitatni" - szögezte le Sobotka, akit Miloš Zeman államfő bízott meg a kormányalakítási tárgyalásokkal. Sobotka és Zeman várhatóan csütörtökön újra találkozik.

A három pártelnök egyetértett abban, hogy még az év végéig el kell fogadni a jövő évi költségvetést, mert az esetleges ideiglenes költségvetési állapot, amely a dokumentum el nem fogadása esetén alakulna ki, kedvezőtlen lenne az ország számára, s nehezítené az állam működését.

Ugyancsak egyetértés volt abban, hogy még az év vége előtt a parlament elé kívánják terjeszteni a közszolgálati törvényt, amely megoldaná a sokat vitatott átvilágítási törvény következtében fennálló problémákat.

(MTI)