Ítéletidő várható Németországban

2013. december 4. - 16:07 | Külföld

Akár óránként 140 kilométeres széllökéseket is hozhat Xaver. Belgiumot, Hollandiát és Lengyelországot sem kíméli majd.

Főleg Észak-Németország partvidéki és tengerparti területei vanank veszélyben - figyelmeztetnek a szakemberek.

A Német Időjárástani Intézet (DWD) számításai szerint a Grönland fölött kialakult orkán csütörtökön érkezik meg Észak-Németország fölé, óránkénti 130-140 kilométeres sebességű széllökésekkel és hóviharokkal.

Felerősíti a dagályt

Az északi-tengeri partvidéken, valamint az Elba torkolatában fekvő Hamburgban és a Weser torkolatánál fekvő Brémában úgynevezett vihardagályokra is lehet számítani. Vihardagály akkor alakul ki, amikor a tenger felől érkező, rendkívül erős szél felerősíti a dagály hatását.

Ilyenkor a vízszint akár több méterrel is meghaladhatja a dagály legmagasabb állásakor egyébként mért szintet. A német hajózási és vízügyi hivatal közlése szerint három egymást követő vihardagály is kialakulhat.

Xaver kitartó

A német szakemberek számításai szerint a közelgő orkán legalább olyan erős lesz, mint az, amelyik halálos áldozatokat is követelve söpört végig október végén Nagy-Britannián és Nyugat-Európa szárazföldi részén, ugyanakkor hosszabb ideig tart majd.

Az észak-németországi közlekedési vállalatok felkészülnek a nagy erejű viharra, több kompjárat közlekedését felfüggesztetik csütörtökön. A frízföldi Leer járásban iskolai szünetet hirdettek ki.

Az osztrák meteorológiai hivatal közlése szerint az orkán Belgium, Hollandia, Lengyelország és Skandinávia partvidékeit is érintheti. Ezeken a területeken ugyancsak repülőterek, utak lezárására és kompjáratok szüneteltetésére lehet számítani.

(MTI)