Kegyelmet kapott a Pussy Riot egy tagja

2013. december 23. - 13:28 | Külföld

Kegyelmet kapott a Pussy Riot orosz punkegyüttes egyik tagja, Marija Aljohina - közölte hétfőn ügyvédje.

Pavel Csikov elmondta, hogy Aljohinát már kiengedték, és autóval Nyizsnyij Novgorod vasútállomására vitték.

Aljohina a Kreml "kommunikációs műveletének" nevezte az amnesztiatörvényt, amely lehetővé tette szabadlábra helyezését. "Nem gondolom, hogy emberbaráti gesztusról lenne szó, sokkal inkább egy kommunikációs műveletről" - mondta a Dozsgy nevű független orosz televíziónak adott telefonos interjújában szabadulása után.

"Ez gyalázat" - értékelte a törvényt, amely szerinte még a fogva tartottak 10 százalékára sem vonatkozik, majd hozzátette, hogy "ha lett volna rá lehetőségem, visszautasítottam volna". A fiatal, 25 éves nő elmondta, "túlságosan sokkos állapotban" volt szabadulásakor, hogy felfogja, mi történik vele.

Aljohina közölte, hogy szabadulása után életét az emberi jogok védelmének fogja szentelni.

Az orosz punkegyüttes három tagját - Marija Aljohinát, Nagyezsda Tolokonnyikovát és Jekatyerina Szamucevicset - a moszkvai Megváltó Krisztus székesegyházban tavaly februárban tartott, Putyin-ellenes koncertjük miatt ítélték börtönbüntetésre.

Az esemény nem sokkal azelőtt történt, hogy Oroszországban újra államfővé választották Vlagyimir Putyint. A három lány a székesegyházban azt kérte Szűz Máriától, hogy mentse meg Oroszországot Putyintól. 2012 augusztusában ezért mindhárman kétévi szabadságvesztést kaptak.

Aljohina büntetése idén márciusban járt volna le.

Egyes értesülések szerint az együttes másik tagját, Nagyezsda Tolokonnyikovát ugyancsak hétfőn engedik szabadon.

Az együttes harmadik tagjára, Jekatyerina Szamucevicsre kiszabott ítéletet még tavaly októberben a moszkvai városi bíróság felfüggesztette azzal az indokkal, hogy ő nem vett részt közvetlenül az együttes figyelemfelhívó akciójában.

Az orosz duma a múlt héten hagyta jóvá egyhangúlag az államfő javaslatát, amellyel az orosz alkotmány elfogadásának 20. évfordulója alkalmából széles körű amnesztiát hirdetett.

MTI/para

Címkék: Pussy Riot