A világ egyik legrosszabb valutája a forint

2013. december 31. - 19:48 | Külföld

Őrületes zuhanásokon – és emelkedéseken – van túl a magyar deviza. Ám a válságból nem éppen a legjobban jött ki a feltörekvő országok fizetőeszközei között – írja a Hír24.

A dollárral és az euróval szemben is a 9. legtöbbet veszítette értékéből. Ma több mint 10 százalékkal drágább a magyarok számára a dollár, mint a válság előtt – és ebben már rengeteg javulás is van.

A forint értékromlása azért is nagy baj, mert ez azt jelenti: bármilyen importcikk drágább Magyarországnak, ami lassítja a gazdaság fejlődését is. De persze a romlás jelentős részben egyszerűen a válság természetéből adódik: nehéz időkben a befektetők hajlamosak kerülni a kockázatos befektetéseket, s Magyarország – jelentős részben a politika kiszámíthatatlan intékedései miatt – ide sorolódik.

A legrosszabbul egyébként az argentin peso és a venezuelai bolivar teljesített. Előbbi bő 80%-kal, míg utóbbi közel 200%-kal hanyatlott az elvesztegetett évtized fele alatt. A tíz legrosszabb között szerepel a román lej is, (Más kelet-európai valuta nincs a környéken.)

Hír24