Nagy József: Európa nem kér a nacionalizmusból

2014. január 27. - 19:59 | Külföld

Az Európa Tanács ma megválasztott új elnökének, a luxemburgi Anne Brasseurnek beiktatása után 5 perccel máris meglett az első kellemetlen konfliktusa.

A Jobbikos Gaudi-Nagy Tamás, akitől szélsőséges kijelentései miatt az egész ülésszakra megvonták a hozzászólási jogot, a frissen megválasztott elnöknőtől azt követelte, hogy mondhasson beszédet. Nagy József, az Európa Tanács szlovákiai tagja elmondta: “A nacionalista hőzöngésre nem igazán kíváncsi Strasbourgban senki. Sajnálom, hogy mindig éppen a magyar szélső jobb itt a leghangosabb.” A képviselő szerint az emberi, kisebbségi és demokratikus jogok védelmét felvállaló Európa Tanács az együttműködésre és nem az elhatárolódásra, a feszültségkeltésre épül. A jobbikos végül nem kapta meg a jogot, hiszen ez a testület döntése volt az előző ülésen.

A jelenlevő többi magyarországi képviselő sem támogatta meg a híressé vált szélsőséges követelését. “ Az, hogy alapjában véve Európában sikerült megőrizni a békét 69 évig, nagy mértékben ennek a szervezetnek köszönhető, s ezért nem mindegy, hogy kik ülnek a padjaiban és mire ingerlik a választóikat” - mondta Nagy József, aki a kisebbség-ügyi bizottság tagja. Az Írországtól az Urálig 47 európai országot tömörítő és 820 millió lakost képviselő Európa Tanács 300 jelenlévő képviselője egyperces csenddel emlékezett meg a mai, holocaust nemzetközi emléknapról.

Gaudi-Nagy Tamás reakciója

Nagy József beszámolójára érintettként Gaudi-Nagy Tamás reagált. Szövegét terjes terjedelemben al alábbiakban közöljük változtatás nélkül, kivéve azt a Paraméter szerkesztőségének címzett bevezetőt, amelyben perrel fenyegetőzve követeli reakciója közreadását. A két politikus közötti vitát, amit szerkesztőségünk kívülállóként legfeljebb műbalhénak tart, ezzel lezártnak tekintjük:

1.

"A Jobbikos Gaudi-Nagy Tamás, akitől szélsőséges kijelentései miatt az egész ülésszakra megvonták a hozzászólási jogot, a frissen megválasztott elnöknőtől azt követelte, hogy mondhasson beszédet."

ad 1. Nem felel meg, a valóságnak, hogy "szélsőséges" kijelentéseim miatt fosztottal meg a mostani ülésszakra a hozzászólás jogától. A valóság ezzel szemben az, hogy a leköszönt francia elnök, Jean-Claude Mignon aránytalan intézkedéssel döntött a szólási jogomtól való megfosztásról a januári ülésszak tekintetében, miután az ET PKGY Jogi és Emberi Bizottságának 2013. december 12-i párizsi ülésén vita alakult ki köztem és a levezető elnök, Christopher Chope úr között, aki önkényesen megvonta a szót tőlem, miközben az ülésre meghívott Göncz Kinga EP képviselő emberi jogok tekintetében fennálló hiteltelenségét fejtettem ki a 2006 őszi rendőrterrorban játszott szerepére utalva.

ad 2. Nem beszédmondást "követeltem", hanem a napirend meghatározásáról szóló napirendnél ügyrendi felszólalással kívántam élni és kérni az újonnan megválasztott luxemburgi liberális elnök asszonyt, hogy az elődje által hozott aránytalan és képviselői jogaimat sértő intézkedést vonja vissza a demokrácia és jogállamiság házának nevezett intézmény vezetőjeként, ezzel is megmutatva, hogy a szólás szabadsága nemcsak a nemzeti érzelműeknek, hanem a liberálisoknak is fontos.

2.
"A jobbikos végül nem kapta meg a jogot, hiszen ez a testület döntése volt az előző ülésen."

ad 1. Nem vagyok jobbikos: nem vagyok tagja a pártnak, csupán a Jobbik országgyűlési frakciójához tartozó képviselőként fejtem ki munkámat,ráadásul az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésében a politikai csoporthoz nem tartozó, 62 független képviselő egyike vagyok.

ad 2. A szó megvonás - ahogy arra az 1.1 pontban utaltam - nem a közgyűlés döntése volt "korábban", erről a leköszönt francia elnök döntött 2014. január 15-én, és amely döntést az új elnöknek a közgyűlés hozzájárulása nélkül jogában áll megváltoztatni.

3.
"A jelenlevő többi magyarországi képviselő sem támogatta meg a híressé vált szélsőséges követelését."

ad 1. Nem tudok róla, hogy Nagy József minden jelenlevő képviselővel e tárgyban egyeztetett volna és kifejezetten tudom, hogy példának okáért Kalmár Ferenc képviselőtársam - akivel közösen benyújtott módosító javaslattal elértük, hogy az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése az 1832/2011 sz. határozatot olyan tartalommal fogadta el, amely a tagállamok (így Szlovákia) számára kötelezően betartandó szabályként írja elő a területi autonómia biztosítását a területükön élő és ezt igénylő hagyományos nemzeti közösség számára - sem ért egyet a velem szembeni antidemokratikus szankcióval és egyetért azzal, hogy azt oldják fel.

ad 2. Megismerve Nagy József nemzeti gondolkodásról vallott nézeteit sajnos ő tekinthető szélsőségesnek, én a nemzeti megmaradás józan középútját képviselve szállok síkra az elcsatolt területeken jogfosztottságban élő magyar közösségek önrendelkezési jogáért, ahogy ezt Magyarország Alaptörvényének D. cikke is előírja és magyar állami kötelezettséggé teszi. Ennek szellemében kezdeményeztem a magyar Országgyűlésben 2011 őszén a 2012. évi költségvetési törvényhez benyújtott módosító javaslattal a Kárpát-medencei Magyar Jogsegélyszolgálat évi 50 millió forinttal történő felállítását, amelyre sor is került, a jelenlegi határainkon kívül, a Kárpát-medencében élő magyarok jogvédelmét szolgálni hivatott intézmény felállt, azóta is megkapja minden évben - idén is jár neki a tavalyi költségvetési törvény szerint - a támogatást és ennek köszönhetően például éppen Felvidéken - ahol a magyarokat érintő jogsértések tömegesek (ld. állampolgárságtól megfosztások, nyelvtörvény stb.) Nagy Tibor érsekújvári ügyvéd kolléga állandó partnerként vesz részt a jogvédő munkában.

(-)