Veszélyben Kádár János sírja

2014. február 9. - 14:26 | Külföld

25 éve halt meg a pártfőtitkár, nincs már élő hozzátartozója, és nemsokára lejár a sírhelye - írja a Hír24.

Veszélyben Kádár János sírja

Nyolcszázezer forintért kell megváltani Kádár János és neje sírját a budapesti, Fiumei úti temetőben – írja a Bors. Minderre Moldova György író jött rá, aki egy hónappal ezelőtt járt a pártfőtitkár nyughelyénél. Mesterházy Attilától kért segítséget, a Bors információi szerint az MSZP elnöke elkezdte intézni az ügyeket, és be is fizetik az összeget.

A lap kitér arra is, hogy Kádár vitatott történelmi szerepe ellenére a feladat inkább a Boross Péter vezette Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottságra tartozna. Úgy tudják, hogy még nem született döntés az ügyben.

"A döntés a bizottságtól függ, melyben többen vagyunk. Én azt fogom javasolni, hogy tegyük védetté a síremléket" – mondta Boross a lapnak. Sőt, ha minden kötél szakad, akkor Thürmer Gyula is Kádár segítségére sietne. Ez utóbbi nem annyira meglepő, főleg annak fényében, hogy az egykori pártfőtitkárt is beveti választási kampányában a Munkáspárt.

Hír24