Gyurcsány: Orbán egy szélhámos, hazug, gazember

2014. február 15. - 19:20 | Külföld

Gyurcsány Ferenc szerint 24 évvel a rendszerváltozás után Magyarországon történelmi válság van. A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke szombati évértékelőjén azt is kijelentette: tavasszal Mesterházy Attila MSZP-elnök vezetésével meg fogják nyerni a választást.

Gyurcsány: Orbán egy szélhámos, hazug, gazember

A volt miniszterelnök egy fővárosi szálloda különtermében tartott, sorrendben tizedik évértékelőjén úgy fogalmazott, "mintha egy mocsár közepén állnak, süpped a lábunk alatt a talaj". Szerinte a társadalom túlnyomó többsége nemcsak csalódott, hanem fogalma sincs, merre tovább.

Gyurcsány Ferenc azt mondta, "itt állunk a semmi közepén", mára a köztársaságot felszámolták, a nemzetet szétszakították, a gazdaság egy helyben topog, milliók szenvednek a mindennapi megélhetés gyötrelmeitől, az államfő "egy hitelét vesztett báb", a kormányfő pedig egy "szélhámos".

A DK elnöke azt mondta: nem akarja bántani a választókat, de "mi Kádár népe maradtunk", ugyanis a lakosság jelentős része nosztalgiával gondol vissza Kádárra.

Úgy fogalmazott: korábban sokan, köztük az ő családja is megkötötte azt az elfogadhatatlan alkut, amelynek során odaadták szabadságuk egy részét a hamis biztonságért cserébe. Közölte: a rendszerváltozáskor pedig sokan nem szabadságot akartak, hanem "egy kicsit jobb alkut Kádárral", például több schillinget vagy biztosabb munkát.

A szocialistáknak és a liberálisoknak erre a problémára adott válaszkísérlete három cikluson keresztül nem volt sikeres - folytatta.

Aki nem akar szembenézni a jövővel, az a múltban keres magának kapaszkodót, az ország jelentős része számára ez Kádár 3,60-as kenyere volt - mondta. A jobboldal viszont más választ adott, nem a 3,60-as kenyeret, hanem "Horthy darutollas világát" - jelentette ki.

A magyar baloldal nem nézhet őszintén szembe Horthy világával, ha nem érti, hogy Kádár világa sincs már - jelentette ki.

Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott, van abban igazság, amikor a magyarok úgy érzik, hogy másodosztályú európai állampolgárok. Miközben létrejött egy politikailag és gazdaságilag nagyjából egységes Európa, a magyarok többsége nem úgy él, mint a kontinens fejlett országainak polgárai - tette hozzá.

A megoldásra adott orbáni válasz az, "hogy ezek menjenek a francba", míg az Összefogás szerint arról kell beszélni, hogy Európában kerüljenek egymáshoz közelebb a szegény és a gazdag nemzetek - ismertette álláspontját.

"Lehet huhogni, hogy nem kérünk Brüsszelből, közben meg tartjuk a markunkat évi hét-nyolcszáz milliárdért. Micsoda egy silány fickó maga" - üzente a kormányfőnek.

Saját feladataikra áttérve közölte, politikai értelemben két kihívás áll előttük. Az egyik, hogy legyőzzék Orbán Viktort - mondta, hozzátéve, ennél nehezebb, hogy történelmi értelemben meg tudják-e teremteni a szabadság és a jólét európai Magyarországát.

Gyurcsány Ferenc szerint Orbán Viktornak van oka tartani a "demokratikus sokaságtól", amely Mesterházy Attila MSZP-elnök vezetésével meg fogja nyerni az április országgyűlési választást. Azt mondta, a kormányfő "emberére fog találni bennünk". Szerinte Orbán Viktor hiába "lapozgatja" a közvélemény-kutatásokat, "az általa megfélemlített országban" ugyanis az emberek nem mondanak igazat. "Mert maga hazudik és magának is hazudnak" - jelentette ki Orbán Viktorhoz szólva. Hozzátette: Mesterházy Attila vezetésével szabaddá és európaivá teszik Magyarországot.

A DK elnöke Magyarország legkorruptabb politikusának nevezte a miniszterelnököt, akit összehasonlított Szent Istvánnal is. A rezsicsökkentésre és a kormány keleti külpolitikájára utalva azt kérdezte, mi történt volna, ha az államalapító első magyar király feladta volna nemzeti vízióit, helyette nyolc százalékkal csökkenti a zab árát és visszaindul az Etelközbe. Kiemelte, nem akarnak a hídon maradni, hanem ott akarnak lenni Nyugaton. És ha a miniszterelnök "Keletre akar menni? Hát bánom is én! Hát kérjen vízumot! Menjen el!" - mondta.

Évértékelőjén Gyurcsány Ferenc megemlékezett Radnóti Miklós szombaton elhunyt özvegyéről is, majd "gazembernek" nevezte a kormányfőt, amiért a fővárosi Szabadság térre tervezett emlékművel "a gyilkosokat kívánja mentegetni". Példaként említette Radnóti Miklóst, akit szerinte minden bizonnyal nem a tervezett szobron birodalmi sas formájában megjelenített SS, hanem a Gábriel arkangyalként ábrázolt Magyarország katonái öltek meg 1944-ben.

"Köszöntöm Önt, mint Magyarország első számú mákgubóját" - mondta a szerinte jobbikosok szavazataira törő Orbán Viktor egy korábbi kijelentésére utalva, amelyben elmondása alapján a jelenlegi kormányfő arról beszélt, hogy a mindig a pillanatnyi népszerűségre gondoló politikusok erkölcsileg kiürülnek és úgy zörögnek, mint a száradt mákgubó.

A rendezvény kezdetére teljesen megtelt teremben az érkezők egy vonósnégyes zenéjére foglalhatták el a helyüket, a kezdés után pedig levetíttek egy kisfilmet, amelyet a Gyurcsány Ferenc országjárásán, illetve a DK fővárosi rendezvényein készült képekből vágtak össze.

A kezdés előtt a jelenlévők megtapsolták Mesterházy Attilát, az MSZP elnökét is, aki Gyurcsány Ferenc feleségével, Dobrev Klárával egyszerre érkezett és foglalta ülőhelyét az első sorban. Gyurcsány Ferenc belépésekor pedig a többség felállva tapsolt.

Az Összefogás többi pártjának képviseletében Mesterházy Attila mellett Horváth Csaba, a szocialisták főpolgármester-jelöltje, Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke, Szigetvári Viktor és Kónya Péter, az Együtt-PM társelnökei, valamint Boruzs András, a Magyar Liberális Párt pártigazgatója vett részt az évértékelőn.

A rendezvény végén a meghívott vendégek és a DK vezető politikusai felmentek a színpadra, hogy közösen énekeljék el a Himnuszt.

mti/para