Választás 2014 – Orbán négy évet értékelt: Minden nagyon szép, minden nagyon jó - az ellenzék cáfol

2014. február 16. - 18:52 | Külföld

Orbán Viktor miniszterelnök szerint Magyarország egy nagy, felívelő korszak küszöbén áll, ezért az április 6-i parlamenti választáson újra meg kell mutatni: "erősek és egységesek vagyunk" - fogalmazott a kormányfő vasárnapi évértékelő beszédében. A baloldali összefogás hazugnak és gyávának minősítette a beszédet, a Jobbik szerint a kormány ténykedése nem sikertörténet, az LMP pedig úgy véli: Magyarország nem erősödött az elmúlt négy évben.

Választás 2014 – Orbán négy évet értékelt: Minden nagyon szép, minden nagyon jó - az ellenzék cáfol

A miniszterelnök hét héttel az országgyűlési választás előtt tartott, tizenhatodik évértékelő beszédében, a teltházas Millenáris Teátrumban azt mondta: a magyar gazdaság több mint egy évtizede nem produkált olyan jó eredményeket, mint ma. A kormányfő szerint a magyarokat új nemzeti és politikai közösséggé kellett szervezni, ezért volt szükség új alaptörvényre, amiért köszönetet mondott Schmitt Pál akkori köztársasági elnöknek. Azt mondta, kormányának legfőbb célja a közösség megerősítése volt, mert a sikeres Magyarország feltétele az erő, az életerős állam és a cselekvőképes kormány. Szerinte Magyarország mára "lelkében és szellemében is megfiatalodott", már nem az az ország, mint amelyik négy éve volt. "Azzal, hogy megváltoztattuk a jelenünket, megváltoztattuk a jövőnket is, más jövőnk lesz, mint amit a londoni vagy a brüsszeli jósdák papjai jövendöltek. Már ha a szavazók is úgy akarják" - mondta.

Orbán Viktor úgy látja, két út áll Magyarország előtt, két erő között választani, "a második rendszerváltás" ereje és a posztkommunista rendszer között, a jövő és a múlt, "a jövőépítés és a posztkommunista restauráció" között. Magyarország egy nagy, felívelő korszak küszöbén áll - folytatta -, "ezt kell most átlépnünk együtt", amihez ki kell tartani a "keresetlen, világos és egyenes beszéd mellett", és nem szabad visszacsúszni a "hímezés-hámozás, egyfelől-másfelől" világába, ahol egy "ordas nagy hazugságról" azt mondják, nem bontották ki az igazság minden részletét, és "ahol a képünkbe vághatják, hazudtunk reggel, éjjel meg este".

Mesterházy: Hazug és gyáva Orbán-beszédet hallott

A baloldali összefogás miniszterelnök-jelöltje szerint Orbán Viktor miniszterelnök vasárnapi évértékelő beszéde egy "hazug és gyáva beszéd volt, amelyből csak a valóság és az emberek mai gondjai hiányoztak". Mesterházy Attila úgy fogalmazott: a középosztály folyamatosan gyengül, a szegénység pedig nemcsak bővül, hanem mélyül is.

Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt úgy vélte: nem véletlen, hogy a miniszterelnök beszéde Teng Hsziao-pingtől és másoktól vett idézetekkel volt tele ahelyett, hogy a magyar családok napi gondjairól beszélt volna. "Ezeket a gondokat ő nemhogy megoldotta volna, hanem kormányzásával tragikus mértékben súlyosbította" - tette hozzá. Úgy fogalmazott: ez az ország tényleg nem olyan, mint amilyen négy évvel ezelőtt volt, és az is igaz, hogy április 6-án múlt és jövő közül kell választani, azaz "a Horthy-korszak restaurációja, vagy az európai, szabad, modern és igazságos Magyar Köztársaság között".

A Jobbik szerint nem sikertörténet Orbán országlása

A Jobbik szerint a miniszterelnök évértékelő beszédében elhangzottakkal ellentétben a második Orbán-kormány ténykedése nem sikertörténet, hiszen félmillióan kivándoroltak az országból, nem oldották meg a devizahitelesek problémáját, nem javult a közbiztonság és az elszámoltatás sem történt meg. Dúró Dóra szerint amiben viszont Európa első helyén áll Magyarország éppen a Fidesz-kormány adóemelése miatt, az az áfa-kulcs mértéke.

Ismertette: közel félmillió magyar kényszerült külföldre megélhetést keresni, akiket a közmunkásokkal együtt aktív munkavállalóként beleszámít a kormány a hazai foglalkoztatási statisztikákba. Emellett olyan multinacionális cégekkel kötöttek stratégiai megállapodásokat, amelyek a nyugati bér töredékét fizetik a magyar embereknek ugyanazért munkáért.

Orbánék törvényasítették a korrupciót – így az LMP frakcióvezetője, Schiffer

Az LMP szerint Orbán Viktor beszéde elszámolásnak "rettenetesen kevés", kampánybeszédként pedig arról tanúskodik, hogy a kormányfő egy "párhuzamos valóságban él". Schiffer András frakcióvezető szerint a miniszterelnök beszédében nem adott számot a trafikmutyiról, a földrablásokról és a Közgép-beszerzésekről, valamint arról, hogy az elmúlt négy évben "csak azért nem úszott az ország a korrupcióban, mert a korrupciót törvényesítették".

Hangsúlyozta: Magyarország nem erősödött, legfeljebb a fideszes oligarchák erősödtek; jelenleg egy átlagember kevesebb jövedelemre tesz szert, mint 2010-ben és az emberek kevesebb pénzért többet dolgoznak.

Schiffer András szerint egészen addig nem is zárkózik fel a magyar bérszínvonal a nyugat-európai átlaghoz, amíg az egymást követő kormányok folyamatosan kivonják a forrásokat a kutatás-fejlesztésből és a felsőoktatásból.

mti/para