Kárpáti Igaz Szó: hálásak lehetnénk Moszkvának!

2014. március 6. - 12:40 | Külföld

Az Ukrajnában élő kisebbségek akár hálásak is lehetnének az orosz hadsereg fellépése okán.

Az Ukrajnában élő kisebbségek akár hálásak is lehetnének az orosz hadsereg fellépése okán– írta csütörtöki vezércikkében az ungvári Kárpáti Igaz Szó című lap.

Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetséghez (UMDSZ) közel álló újság vezércikkét jegyző Dunda György főszerkesztő-helyettes szerint – a Szpaszibo (köszönjük) című cikk – felvezető megállapítása első pillantásra meredeknek tűnhet, de van benne logika, hiszen – mint fogalmaz – "nem kell túl sokat visszamennünk az időben, hogy emlékezzünk, mivel is kezdte „uralkodását“ az új (ukrán) hatalmi többség a parlamentben. Miközben az ország a csőd szélén táncol, legfontosabb teendőjük a kisebbségbarát nyelvtörvény eltörlése volt."

Hozzáteszi: "Jól emlékezhetünk még a forradalmi vezetők agresszív és éles retorikájára, a radikálisabb majdanosok szavaiból kiérződő oroszgyűlöletre és ezzel együtt az általános kisebbségellenességre." Alig pár nap alatt viszont nagyot változott körülöttük a világ – állapítja meg, emlékeztetve, hogy lembergiek (Lviv) egy toleranciaakció keretében elkezdtek oroszul beszélni, mélynemzeti érzelmű politikusok, közszereplők szólalnak meg oroszul.

A cikkíró szerint az ideiglenes államfő, aki másfél hete még bőszen szidta a régiópártiak nyelvtörvényét, most megszeppenve jelentette be, az új nyelvhasználati jogszabály megszületéséig érvényben marad a régi, nem írja alá annak hatályon kívül helyezését. És újabban a szélsőséges képződmények is mintha kicsit visszavettek volna abból a bizonyos nagy mellényből, végre kevesebbet látni őket a híradásokban, nem rohannak be dorongokkal, késekkel közintézményekbe – így a szerző.

A nagy pálfordulás okát a cikkíró nem az európai hangvételre való váltásban, hanem abban véli felfedezni, hogy az említettek egyszerűen megijedtek az orosz csapatok gyors és határozott fellépésétől a Krímben. Emellett az orosz többségű régiókban eluralkodott közhangulat, Moszkva katonai válasszal fenyegető magatartása késztette megtorpanásra, a kárpátaljai magyarság számára is előnyös meghátrálásra az új ukrán vezetést.

"Amíg Európa csak szépen csengő nyilatkozatokkal, esetleg egy kis diplomáciai ejnye-bejnyével szokta kezelni a kisebbségeket ért sérelmeket, s ebből kifolyólag általában hatástalanul, addig a Kreml nagyon szigorúan és rémisztően, ugyanakkor hatásosan lépett fel az oroszokat ért sérelmek és jogfosztások miatt" – mutat rá cikkíró, megállapítva, hogy ettől az "új Kijev" igencsak megrettent, hiszen a Kreml keménykezű ura értésére adta, mire számíthat, ha túlzásokba esik kisebbségügyi kérdésekben.

MTI, -para

Címkék: ukrajnai válság