Őszödi beszéd - Vadai Ágnes a teljes iratanyagot kéri a belügyminisztertől

2014. március 6. - 15:53 | Külföld

Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció (DK) politikusa levélben fordul Pintér Sándor belügyminiszterhez.

Őszödi beszéd - Vadai Ágnes a teljes iratanyagot kéri a belügyminisztertől

Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció (DK) politikusa levélben fordul Pintér Sándor belügyminiszterhez, hogy az Őszöddel kapcsolatos teljes dossziét áttanulmányozhassa.

A független parlamenti képviselő erről azt követően nyilatkozott csütörtökön újságíróknak, hogy - mivel a testületnek nem tagja, és zárt ülés volt - nem vehetett részt az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának a Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének kiszivárogtatásával foglalkozó tanácskozásán.

Kocsis Máté, a testület fideszes tagja előzőleg azt mondta, kezdeményezni fogja, hogy nyílt legyen az ülés, a bizottság azonban ezt nem támogatta. Vadai Ágnes elmondása szerint a Fidesz és az LMP szavazott nemmel.

A DK-s politikus hozzátette: információi szerint a bizottság öt, több száz oldalnyi dossziét kapott az Alkotmányvédelmi Hivataltól és a Belügyminisztériumtól, de úgy gondolja, hogy ez nem a teljes iratanyag.

Vadai Ágnes azt mondta, levélben fordul a belügyminiszterhez, hogy az Őszöddel kapcsolatos teljes dossziét megkaphassa és áttanulmányozhassa."Kósa Lajos maga vallotta be, hogy ismerte az őszödi beszédet", a "félig nyilvánosságra hozott" jelentésekből pedig azt látni, hogy nagy valószínűséggel fideszes politikusok voltak azok, akik sokszorosították és "manipulatív módon összevágták" a beszédet - mondta.

A legfontosabb kérdés Vadai Ágnes szerint az, hogy Orbán Viktor jelenlegi miniszterelnök és a fideszes vezetők milyen szerepet játszottak a Szabadság téri tévészékház felgyújtásában, a Kossuth tér és Budapest nyugalmának feldúlásában.

Vadai Ágnes felidézte, korábban javasolta a belügyminiszternek, hogy indítson ez ügyben vizsgálatot. Azt mondta, azokból a hangfelvételekből, amelyeket korábban a nemzetbiztonsági és a honvédelmi bizottság együttes ülésén már lejátszottak, kiderül, milyen telefonbeszélgetések voltak, kik voltak azok a jelenleg is fideszes képviselők, akik kapcsolatot tartottak azokkal az emberekkel, akik részt vettek a Kossuth téri rendzavarásban.

Az együttes ülés jegyzőkönyvéből is kiderül, hogy "fideszes képviselők kapcsolatot tartottak a Kossuth téren lévő csőcselékkel és szélsőségesekkel", továbbá, a jelenleg folyó, a 2006-os őszi eseményekkel kapcsolatos "koncepciós per" vallomásaiból is látszik, hogy a Szabadság téren nem spontán tüntetés volt, hanem valaki a háttérből irányította az eseményeket - jelentette ki a DK politikusa, aki szerint Pintér Sándornak meg kellene hallgatnia az ügyben Orbán Viktort és más fideszes vezetőket is.

Az Alkotmányvédelmi Hivatal februárban a honlapján hozott nyilvánosságra anonimizált formában a 2006-os őszödi beszéd kiszivárogtatásáról készült két titkosszolgálati jelentést, amelyek alapján egy szocialista politikus lehet a kiszivárogtató, aki a közzétételről egyeztethetett Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnökkel és az MSZP-frakció tagjaival.

MTI, -para

Címkék: őszödi beszéd