Román külügyminiszter: begyűrűzött Romániába a magyar választási kampány

2014. március 14. - 07:04 | Külföld

Begyűrűzött Romániába a magyarországi választási kampány az új magyar állampolgársági törvény miatt, amellyel három év alatt több mint félmillió külföldi állampolgárnak adtak magyar állampolgárságot - jelentette ki Titus Corlatean román külügyminiszter csütörtökön.

Az Agerpres hírügynökség szerint a román diplomácia vezetője a magyar honosítási törvény romániai hallgatólagos elfogadásának tulajdonította a bukaresti köztelevízió műsorában, hogy "egyes szélsőséges magyarországi pártok Erdélyben folytatnak választási kampányt".

2010-ben a Fidesz-kormány "a Jobbik támogatásával két fontos törvényt fogadott el: az egyik Trianonnal foglalkozik, a másik az állampolgárság odaítélésével. Akkor a Boc-kormány és Románia elnöke hallgatásukkal elfogadták ezt a törvényt. Én már akkor megmondtam, hogy ha Bukarest ezt elfogadja, márpedig hallgatólagosan elfogadta, annak következményei lesznek" - hibáztatta politikai ellenfeleit a szociáldemokrata politikus.

Corlatean hangsúlyozta, a magyar állampolgársági törvény különbözik a romántól. Szerinte az etnikai kritérium sokkal erőteljesebben jelen van a magyar jogszabályban, amelyet a románnál sokkal rugalmasabbnak nevezett. A román külügyminiszter a különbségek hangoztatásával a magyar kormánynak azon állítását igyekezett cáfolni, miszerint a külhoni magyarok gyorsított honosításáról szóló törvény kidolgozásánál a román példából is ihletet merített.

A román politikusok többsége a magyar szélsőjobb által kampánycélokra felhasznált szélsőséges megnyilvánulásnak minősítette a Székely Nemzeti Tanács hétfői marosvásárhelyi autonómiatüntetését, amelyen Vona Gábor, a Jobbik elnöke is jelen volt.

mti/para