Már ismert, hol adhatták fel a hárommilliárd forintot érő lottószelvényt

2014. március 21. - 17:35 | Külföld

Az eddigi ötödik legnagyobb nyereményt vitték el múlt héten, a szerencsés szelvényt Dorogon, a Bécsi utcai lottózóban adhatták fel - írja a Hír24.

Már ismert, hol adhatták fel a hárommilliárd forintot érő lottószelvényt

A Fortunaweb szerint a szelvényt pénteken adták fel, ám a Bécsi úti lottózóban dolgozó hölgy sem tudott részleteket mondani: „Én is hallottam már, hogy a közelben nyerték meg a hárommilliárdos ötöst, hivatalosan azonban semmit sem mondhatok" – mondta Nagyné Éva, aki a nevezetes napon ráadásul szabadságon volt.

A helyiek mind azt mondják, még nem értesültek a nagy hírről, miszerint a helyiek közül lett valaki hirtelen milliárdos. Egyedül a lottózóval szemközti kerékpárüzletben dolgozó, fekete hajú hölgy hallott arról pletykálni, hogy valaki Dorogon nyerte meg a 3 milliárd 54 millió forintot.

A személyi bankár szerint a nyertesnek nagyon észnél kell lennie. Ha úgy dönt, hogy bankban helyezi el a pénzt, mindenképpen több pénzintézetben ossza szét – javasolja Fehér Béla. Ő azonban inkább ingatlanokba fektetné a pénzt, legyen szó akár kisebb garzonokról vagy nagyobb családi házakról. Akinek ma pénze és esze van, az ma ingatlant vásárol – teszi hozzá.

Hír24