Leszbikusoknak nyitottak temetőt Berlinben

2014. április 7. - 17:33 | Külföld

Európa első, meleg nőknek szánt temetője nyitotta meg a kapuit a hét végén Berlin egyik sírkertjében.

Az újonnan kialakított temetkezési terület a kelet-berlini Prenzlauer Berg negyedben lévő, 200 éves Georgen-Parochial temető részét képezi.

"Az ötlet négy évvel ezelőtt merült fel a Safia nevű leszbikus szervezet tagjaiban, miután feltették maguknak a kérdést, hol szeretnének nyugodni" - mondta Astrid Osterland, az elsősorban idősebb leszbikusokat tömörítő szervezet tagja.

Mint hozzátette, együtt akarnak maradni, közel azokhoz, akikkel együtt éltek, harcoltak és akiket szerettek. Osterland már le is foglalt magának egy sírhelyet a négyszáz négyzetméteres temetőben, ahol nyolcvan sírnak jut hely és urnás temetésre is van lehetőség.

"Számos temetőt számba vettünk, de végül e mellett döntöttünk, mert ismertük és tudtuk, hogy gyönyörű" - emelte ki Osterland, aki szerint a sírkert "ötlete furának tűnhet" de semmiképpen sem "a férfiak elleni harc" megnyilvánulása.

"Nem lesznek határvonalak, hogy körülzárják a területet, így bárki, aki szeretne belépni és leróni tiszteletét a halottak előtt, azt örömmel látjuk" - mondta Osterland.

mti/para