Bajnai nem ül be a parlamentbe – az nem derült ki, azért-e, mert Orbánék szagát sem bírja

2014. április 9. - 18:08 | Külföld

Nem ül be az Országgyűlésbe Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője. A politikus ezt egy újságíróknak tartott háttérbeszélgetésen közölte szerdán.

Bajnai nem ül be a parlamentbe – az nem derült ki, azért-e, mert Orbánék szagát sem bírja

A volt miniszterelnök - aki második volt a baloldali összefogás közös listáján - átveszi mandátumát, majd lemond róla egy másik Együtt-PM-es jelölt javára. Ez azért lényeges, mert ha nem venné át a mandátumát, a megüresedő képviselői hely a listán következő politikusé lenne, jelenlegi állás szerint a szocialista Szabóné Müller Timeáé.

Arról, hogy ki válthatja Bajnai Gordont, még nincs döntés. Utalt azonban arra, hogy várhatóan a Haza és Haladás Egyesületből érkezik a leendő képviselő.

A baloldali összefogás közös listáján a mandátumot nem szerző Együtt-PM-es jelöltek közül a 36. Szigetvári Viktor szerepelt a legelőbb helyen, ő azonban ugyancsak azt hangsúlyozta az MTI-nek, nem döntöttek még arról, hogy ki ül be a parlamentbe Bajnai Gordon helyett.

A volt kormányfő döntését azzal indokolta, hogy az ellenzéki politizálás fő színtere nem az Országgyűlés lesz, és ő sem képviselőként tud a legtöbbet segíteni pártjának.

mti/para

Címkék: Bajnai Gordon