Ukrán-válság - Odesszában 130 embert őrizetbe vettek a hatóságok

2014. május 3. - 10:44 | Külföld

Százharminc embert őrizetbe vettek szombaton a hatóságok a dél-ukrajnai Odesszában, ahol előző nap több tucatnyian meghaltak, amikor kigyulladt a szakszervezetek háza, ahová oroszbarát szakadárok menekültek, miután összecsaptak a Kijev-párti aktivistákkal.

Ukrán-válság - Odesszában 130 embert őrizetbe vettek a hatóságok

A hatóságok korábban arról számoltak be, hogy 38-an haltak meg, közülük 30-an füstmérgezésben, nyolcan pedig úgy, hogy kiugrottak a lángok elől az ablakon.

Petro Luciuk, helyi rendőrfőnök kijelentette, hogy az őrizetbe vett embereket a zavargásokban való részvétellel, továbbá előre megfontolt szándékkal elkövetett bűncselekménnyel vádolhatják. Hozzátette, hogy a rendőrség megtesz mindent annak érdekében, hogy a jövőben elkerüljék az ilyen tragédiákat.

Közben a hatóságok lefelé módosították a halálos áldozatok számát, a legújabb adatok szerint 31 ember halt meg pénteken a szakszervezetek házánál.

Továbbra sem tudni, hogy mi okozta a tüzet az épületben.

A tüzet helyi médiajelentések szerint Molotov-koktél okozhatta. A lángok az ötemeletes ház második és negyedik szintjét borították be. Szemtanúk arról számoltak be, hogy a szakszervezetek házában elbújt szakadárok kifelé lövöldöztek az épületből, köveket és

Molotov-koktélokat dobáltak le a tetőről és az ablakokból.

MTI/para