A megfulladt lány tragédiája öt ember túlélését jelentette

2014. május 8. - 10:32 | Külföld

Három gyermek és két felnőtt kapott szervátültetés révén esélyt az életre a 13 éves W. Réka halálával, aki félrenyelte az ebédet az iskolai menzán – írja a Blikk.

A kamasz lánynak egy uborka akadt a torkán, és szülei szerint nem volt a közelben felnőtt, aki segíthetett volna rajta, ezért beperelték az intézményt. Kiderült, hogy az osztálytársak csak percekkel azután vették észre, hogy Réka fuldoklik, hogy a lány félrenyelte a falatot. A halálesetet a rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálta. A szülők most azért perelnek, hogy kiderüljön, hibázott-e valaki, és ha igen, akkor viselje ennek felelősségét - derül ki a Blikk cikkéből.

A szülők azonban a tragédia közepette is képesek voltak a nagylelkűségre, és Réka szerveit felajánlották átültetésre, ezzel öt másik családot kíméltek meg egy hasonló sorscsapástól.

A Blikk úgy tudjuk, Réka egyik veséjét egy ötéves kisfiú kapta. Hasnyálmirigyével egy 39 éves férfi élhet tovább, ő kapta a lány másik veséjét is. Réka májának köszönheti életét egy 13 éves fiú, szívével pedig egy ugyancsak 13 éves kisfiú élhet tovább. A fiatal és egészséges tüdőt egy 49 éves rászorulónak ültették be sikeresen.

Hír24