Szlovákia belépését kérte a kisebbségvédelmi polgári kezdeményezés luxemburgi perébe

2014. május 21. - 18:38 | Külföld

Szlovákia belépését kérte a Minority SafePack nevű kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezés képviselői által indított luxemburgi perbe - jelentette ki az MTI kérdésére egy szerdai kolozsvári sajtótájékoztatón Vincze Loránt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) az alelnöke.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben európai parlamenti képviselői mandátumra pályázó politikus elmondta, a fejleményről az elmúlt napokban értesítette a kezdeményezőket az Európai Bíróság. Szlovákia a Bizottság oldalán kíván belépni a perbe.

A Minority SafePack kezdeményezői azért perelték be az Európai Bizottságot, mert az szerintük indokolatlanul utasította vissza a polgári kezdeményezésük bejegyzését, és így el sem kezdhették az egymillió aláírás összegyűjtését annak szorgalmazására, hogy az unió lépjen fel a kisebbségek védelmében.

Szlovákia elsőként kérte belépését a másik magyar érdekeltségű polgári kezdeményezés luxemburgi perébe is. A nemzeti régiókról szóló kezdeményezés perébe a Bizottság oldalán még Görögország és Románia, a kezdeményezők oldalán pedig Magyarország lépett be.

Vincze Loránt az MTI kérdésére elmondta, a kezdeményezők számítanak arra, hogy Görögország az ő kezdeményezésük perébe is beszáll. Hozzátette, az európai kisebbségek most azért lobbiznak, hogy olyan országokat győzzenek meg a kezdeményezők melletti belépésről, amelyek jelentős befolyással rendelkeznek az unión belül. A politikus Dániát, Németországot és Belgiumot említette. Hozzátette, hogy ezeknek az országoknak a belépésével ki lehetne emelni a kérdést "a kelet-közép-európai bűvös körből".

A FUEN alelnöke azt is megemlítette, hogy a luxemburgi bíróság a közelmúltban küldte meg a felpereseknek az Európai Bizottság húszoldalas válaszát keresetükre. Ebben a Bizottság egyebek mellett azt magyarázza el, hogy döntését csak a polgári kezdeményezés pár soros (500 leütéses) leírása alapján hozta, és nem vette figyelembe azt a több oldalas jogszabálytervezetet, amelyet mellékletként csatoltak a kezdeményezéshez.

"Arról van jogi vitánk a Bizottsággal, hogy van-e jogi értéke a mellékletnek. Ha nem fogadják el a melléklet jogi értékét, megállapítható, hogy az európai polgári kezdeményezés kilúgozott tartalmú jogi eszköz, amely nemcsak a kisebbségi kezdeményezőket, hanem az európai demokráciát is sérti" - jelentette ki Vincze Loránt.

A Minority Safepack elnevezésű javaslatcsomag nyelvi, oktatási, kulturális kérdésekben, a regionális politikában, a kisebbségek európai parlamenti jelenlétének kérdésében, a diszkriminációellenesség, a médiaszabályozás és a támogatáspolitika területén javasol intézkedéseket az EU-nak.

mti/para