Lemondott Mesterházy Attila, az MSZP elnöke

2014. május 29. - 13:22 | Külföld

Pártelnöki és frakcióvezetői posztjáról is lemondott Mesterházy Attila - írja a Hír24.

Lemondott Mesterházy Attila, az MSZP elnöke

Az MSZP elnök-frakcióvezetője jelezte: nem kíván újraindulni az MSZP elnöki posztjáért. Az MSZP április 6-án és május 25-én jelentős vereséget szenvedett el az országgyűlési és az európai parlamenti választáson, a párt elnökeként ezekért a kudarcokért vállalja a teljes felelősséget - jelentette ki.

A párton belül a csúfos EP-bukás után jelentek meg azok a hangok, hogy változásra van szükség. A választások estéjén Mesterházy még csak felajánlotta a lemondását az elnökséggel együtt testületileg a választmánynak.

Többen megfogalmazták már vágyaikat a szombati választmányi ülés előtt azóta, Horváth Csaba és a fővárosi szocialisták például Botka Lászlót látnák a legszívesebben a párt élén.

Az MSZP nagyasszonya a HVG-nek adott interjújában pedig már a jövőt elemzi. Nevekkel ugyan nem dobálózna, de olyan vezetőre van szerinte szükség, aki „nemcsak a kohászt, hanem a városi értelmiséget is” megszólítja. De felvetődik Hiller István, Botka László és Ujhelyi István neve is.

„Mostanában főállású beszélgető vagyok, mert el akarom érni azt a változást, amit fontosnak tartok” – teszi hozzá Lendvai.

Az MSZP korábbi elnöke Gyurcsányra is kitér, bevallja, újra a baloldal vezető politikusa lett belőle, bár azt nem tudja megmondani, rehabilitálódni fog-e 2018-ra. „Rossz jós vagyok” – vallja be.

Hír24/para