BOTRÁNY: Pálinkát főztek és buliztak egy budapesti temetőben

2014. augusztus 8. - 17:48 | Külföld

A szertartás, az elhunyt, a gyászolók, temetők méltóságát sértő tevékenység nem engedélyezett a temetők területén. Nem lehet kérdés, hogy a hangoskodás, mulatozás sem –  ezt mondta a budapesti temetők működési rendjét, szabályait jól ismerő forrása.

A pesterzsébeti temetőből azonban olyan képeket kapott a VS.hu szerkesztősége, melyek több szempontból is kegyeletsértő rendezvényen készültek. Például a halottbeszállító járdánál bográcsoztak, ezt követően az egyik közösségi helyiségben zenés partival folytatódott az este. Volt, aki Budapesti Temetkezési Intézet egyenruháját sem vette le az ünneplés idejére.

A VS.hu információi szerint a bográcsozásról nemcsak a parti résztvevőinek, a temető vezetésének, területi vezetőjének volt tudomása, híre a BTI felső szintjére is eljutott.

Ráadásul nem is ez volt az első eset, hogy nem odaillő rendezvényt tartottak a temetőben: márciusban a nőnapi buli a ravatalozóban volt, arról a zenés-táncos összejövetelről szintén készültek felvételek. A partin olyan pálinkát is ittak, amit a temetőben főztek.

Hír24

Címkék: Budapest, temető