GÁZA: Izrael szerint Abbász már nem akar békét

2014. szeptember 27. - 14:53 | Külföld

Avigdor Liberman izraeli külügyminiszter szerint Mahmud Abbász palesztin elnöknek az ENSZ Közgyűlésének ülésszakán elhangzott beszéde azt mutatja, hogy a palesztin vezető nem kíván békét kötni a zsidó állammal.

A Facebook közösségi oldalon szombaton megjelent kommentárjában Liberman úgy vélte, Abbász kijelentései azt mutatják, hogy a palesztin elnök nem lehet partner egy ésszerű politikai megoldáshoz az izraeli-palesztin konfliktusban.

Amíg Abbász marad a Palesztin Hatóság elnöke, a konfliktus folytatódni fog - tette hozzá a külügyminiszter.

Mahmúd Abbász az ENSZ Közgyűlésében elmondott felszólalásában népirtással, fajgyűlölettel és gyarmatosítással vádolta meg Izraelt, azt hangoztatva, hogy a jelenlegi helyzetben lehetetlen és értelmetlen lenne folytatni a béketárgyalásokat. Az elnök "háborús bűnök sorozatával" is vádolta Izraelt, és azt mondta, hogy az állam "fajgyűlölő, gyarmatosító hadigépezetet" működtet. "Palesztina és népe nevében közlöm: nem felejtünk, nem bocsátunk meg, és nem fogjuk engedni, hogy a háborús bűnösök elkerüljék a büntetést" - mondta Abbász. Sürgette azt is, hogy az ENSZ olyan határozatot fogadjon el, amelyben a kétállamos megoldás kidolgozására határidőt is megállapít.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök hivatala is reagált a palesztin felszólalásra. A Háárec című napilapban idézett kommentár szerint a beszéd "tele volt hazugsággal és uszítással". "Ez nem az a kifejezésmód, amelyet olyan ember használ, aki békét akar" - hangoztatta Netanjahu név nélkül idézett munkatársa.

MTI/para