CSODA: Visszakapta a látását, miután beverte a fejét az asztalba

2014. október 31. - 15:22 | Külföld

Az új-zélandi nő 11 éves korában vakult meg teljesen. Egy véletlennek köszönheti, hogy újra lát - számolt be róla a Hír24.

CSODA: Visszakapta a látását, miután beverte a fejét az asztalba

Amióta megszületett, a most 35 éves aucklandi asszony folyamatosan látásproblémák miatt szenvedett. „A világ számomra 11 éves koromban sötétült el teljesen. Mint kiderült azért, mert egy tumor nyomta a látóigedet. A daganat szerencsére jóindulatúnak bizonyult, de olyan helyen nőtt, ahol az orvosok nem férhettek hozzá" - magyarázta Lisa Reid, aki ezt követően évekig tanulta, hogyan élhet együtt fogyatékosságával.

Az új-zélandi asszony a Daily Mail című brit lap ausztrál kiadásának elmondta, a legnehezebb időszakon egy kifejezetten látássérültek számára létrehozott alapítvány, és annak munkatársai segítettek neki. „Rengeteg támogatást, jó szót és segítséget kaptam tőlük, amiért nem tudok elég hálás lenni" - mondja az asszony, akinek élete 25 éves korában, egy véletlennek köszönhetően változott meg újra.

„Akkor már egy jó ideje segítőkutyával közlekedtem. Emlékszem, aznap este már indultam lefeküdni, de még mielőtt bedőltem volna az ágyba, el akartam köszönni a kutyámtól is. Nagy svunggal odahajoltam hozzá, és eközben véletlenül bevertem a fejem a dohányzóosztal sarkába" - mondja Lisa.

„Másnap reggel már úgy ébredtem, hogy a látásom egy része visszatért. Szavakkal leírhatatlan volt, amit akkor éreztem" - tette hozzá, majd elárulta, hiába volt rögtön az eset után több alapos kivizsgáláson is, senki nem tudta neki megmondani, miért tért vissza a látása. „Talán megmozdult a tumor, talán nem...senki nem tudja" - mondja az asszony, aki azért mondta el történetét ennyi év után, hogy felhívja a figyelmet azokra a szervezetekre, melyek a hozzá hasonló, fogyatékkal élő emberek életén próbálnak segíteni. Olykor erőn felül.


Hír24