Várja a feketék és latin-amerikaiak jelentkezését a Ku Klux Klán

2014. november 11. - 12:14 | Külföld

Megnyitja kapuit a feketék, a latin-amerikai származásúak, a zsidók és a homoszexuálisok előtt a Ku Klux Klán egyik amerikai csoportja - írta honlapján a Metronews.

Az 1865-ben alapított titokzatos szélsőjobboldali amerikai szervezet, amely napjainkban kisebb-nagyobb csoportok sokaságából áll, eddig elsősorban a rasszista erőszakról, és annak részeként a fekete bőrűek meglincseléséről volt hírhedett. A megújult Ku Klux Klán-csoport, a Sziklás-hegység Lovagjai ezentúl csupán azt köti ki a leendő tagok számára, hogy legalább 18 évesek legyenek, és a csendes-óceáni partvidék északnyugati részén éljenek. A hagyományos ruha és csuklya viselésétől és a titkos szertartásokon való részvételtől azonban ez a klán sem tekint el - jelentette a Great Falls Tribune című montanai napilap. Néhány fekete polgár már jelezte, hogy szívesen csatlakozna a diszkriminációt elutasító közösséghez.

A csoportot alapító John Abarr egy civil jogvédő szervezetekkel tartott találkozón hangsúlyozta: "A Ku Klux Klán az erős Amerikáért van. A fehér fennhatóságról a régi klán szól. Ez az új klán" - hangsúlyozta Abarr.

A lépés feldühítette a szervezet hagyománytisztelő tagjait. Bradley Jenkins, a Ku Klux Klán "birodalmi varázslója" azt mondta, Abarr szembemegy mindazzal, amelyet a szervezet alapszabályzata kiköt. Jenkins szerint az újító nem csinál mást, csak a Ku Klux Klán mögé bújva próbálja előmozdítani politikai karrierjét. Mark Pitcavage, a New York-i Rágalmazásellenes Liga (Anti-Defamation League) tagja szerint az új nézeteket hirdető klánnak jelenleg valószínűleg csak egy tagja van, ez maga Abarr.

(MTI)

Címkék: Ku Klux Klan