BOTRÁNY: Utcára vonulnak Orbánék ellen a devizások is

2014. november 14. - 11:49 | Külföld

Általános a felháborodás a deviza-hitelkárosultak körében, akik becsapva érzik magukat, pedig a kormányfő szerint 1000 milliárd kerül az emberekhez a bankoktól - számolt be róla a Hír24.

A Képviselői Irodaház előtt a Nem Adom A Házamat Mozgalom képviselői zavarták meg a rendet. Egy a devizahitelekkel kapcsolatos, Z. Kárpát Dániel jobbikos képviselő által szervezett kerekasztal-beszélgetésre érkeztek, de nem engedték be őket az épületbe. A bejáratnál azt az információt kapták - mondta el a mintegy 25 fős társaság egyik tagja, Jávor Kálmánné az MTI-nek -, hogy szervezetük 27 tagja ki van tiltva a Képviselői Irodaházból egy korábbi, hasonló megbeszélés idején tanúsított magatartásuk miatt. A jelenlévőknél transzparensek vannak, melyeken a "Ne fizess!", "Minden végrehajtás betiltása" feliratok szerepelnek. Az épület előtt rendőrségi kisbusz áll.

Többen polgári engedetlenséget és utcai tüntetést fontolgatnak, egyesek egészen a kormány leváltásáig mennek el – jelezte a Pertársaság a Hitelkárosultakért önszerveződő csoporthoz küldött vélemények alapján a Magyar Szociális Fórum.

A hitelesek érdekeit felkaroló szervezet szó szerint idézett a véleményekből:

- Csodás!!! Ismét egy "SEGÍTSÉG" a sok közül! Ez már tűrhetetlen!!!

- Állati jó! 146 forinton vettem fel a hitelem, a bank abszolút nyeresége a két árfolyam közti különbözet, plusz az irdatlan kamat. Köszönöm, jól sikerült segítség!

- Nem elég, hogy éveken át becsaptak, megkárosítottak bennünket a bankok, most megint az egész árfolyam veszteséget az egyébként már a hitelbe bele rokkant emberekkel fizettetik meg. Mi meg mézes madzagnak kapunk pár ezer forintot. Gratulálok! Ez a fekete leves!

- Ekkora aljasságot! 4,5 éve ígérgetnek: ez qrva nagy segítség! Amikor hatalomra kerültek 265 Ft volt az euró! A sz@r gazdaságpolitikának és nagy elszólásoknak (Szíjjártó, Kósa stb...) köszönhetően, most tartósan 300 Ft felett van (mindenki emlékszik, mit mondott Orbán Viktor ellenzékben a 300 feletti euróról?) Nekem a fejem sem fájna, ha az akkori árfolyamon törleszthetnék, de ha most forintosítom több lesz, mint amikor felvettem, s azóta milliókat "törlesztettem" az árfolyam miatt, a tőkém alig csökken.

- Csak hitegettek mindenkit a szavazatok miatt,,aztán még rosszabbul járnak az emberek, mert azóta még gyengébb lett az összes valuta árfolyama!!

- Nekem 147 Ft volt 8 éve, most akkor mi van, higgyem is el, hogy én 30 %-al jobban járok? Ne nézzék már hülyének az embert! Nyár óta folyamatosan emelik a részletemet.

- Hát végünk van, most omlottam össze ezt semmiképpen nem szabad hagyni, nem véletlenül nem forintosítottuk magunktól a hitelt. Igen is meg kell hagyniuk a választást, hogy én döntsem el, mit akarok.

- Emberek! Ki kell menni az utcára! Ki kell takarítani a parlamentet a szeméttől! Ha most nem tesszük meg,akkor mindenünket elveszik, és éhen döglünk!

- Aki racionálisan gondolkozik, az nagyon keményen megküzd a bankkal a Bíróságon!! Perelni érdemes, ha meg akarsz ettől az egész csalástól szabadulni! Ne a kormány érdekeljen, hanem az igazságérzeted!!

- Nincs más hátra tüntetni kell!Ha az internetnél sikerült meghátrálásra bírni ezeket a tetveket, sikerülni fog most is!

- Ez lenne az adósmentés? Szinte a legmagasabb árfolyammal bebetonozni a tartozásokat? Utána már mehetünk a sóhivatalba, ha a piaci árfolyam jelentősen ez alá csökken.

- Ha ezt meg merik lépni, akkor jön a polgári elégedetlenség és SENKI ne fizessen törlesztőt se fél évig!

- Ez nem egyoldalú szerződésmódosítás??? Átverés az egész! Gusztustalan, amit művelnek!

- Csak akkor, ha hagyjuk! Ha most nem jönnek ki az emberek az utcára, akkor mindenki csak saját magát hibáztassa a történtekért!!!

- Mit lehet tenni? Utcára emberek! És nem ám békésen andalogni!!! El kell zavarni ezt a mocskos bandát!

- Még nagyobb nyomorba "kényszerítik" az embereket!! Végül is a választásokon túl van az ország, majd megint kezdődik az hazudozás, félre beszélés, ígérgetés, és akinél lehet, "agymosás".

- Az én véleményem hogy azért, hogy pl.: 160 Ft/Chf helyett ma 245 Ft/Chf. Árfolyamon kell fizetnünk annak nem a bankok az okozói. Hanem a régi és mai kormány gazdaság politikája. Ezért nekik kell ezt megoldani és nem látszatintézkedéssel.

- A választások előtt ezt ha megmondják akkor nem szavaztak volna a Fideszre! Valamivel elkellett kábítani a választópolgárt!


A közfelháborodás napja budapesti szervezői NEM fognak KÜLÖN foglalkozni a devizaadósokkal, de együtt kell fellépnünk, nem csak a bankok ellen, hanem az országért is megéri küzdeni! - idézi a szociális fórum.

Közben a kormányfő az állami rádióban azt mondta, hogy a hiteleket érintő törvényi változtatásokkal mintegy ezermilliárd forintot irányítanak át a bankoktól az emberekhez. Orbán Viktor az ezermilliárd forintos tételről azt mondta: "valóban volt arról szó, hogy majd a forintosítással tesszük ezt, és nem az elszámoltatással, de a bíróság közben olyan döntést hozott, hogy ezt a célt - hogy ezermilliárdot a bankoktól vissza tudjak terelni az emberekhez - végül is az elszámoltatással tudjuk elérni".

Szerinte a kormány elérte céljait, köztük a törlesztőrészletek érdemi csökkenését, valamint azt, hogy a forinthitelesek nem járhatnak rosszabbul, mint a most megsegített devizahitelesek. A miniszterelnök mindezt nagy sikernek nevezte, hozzáfűzve: a kabinet nem engedi meg, hogy "ezt még egyszer elkövessék a magyar emberekkel szemben, hogy még egyszer ilyen helyzet előálljon". Kiemelte egyúttal, hogy az új törvényi szabályok "megölik az uzsorát".


Hír24