KITILTÁS: Nyilvánosságra hozták a botrány előzményeit

2014. november 14. - 07:17 | Külföld

Közzétették a kormány oldalán csütörtök délután azt a kétoldalas dokumentumot, amelyben az budapesti amerikai nagykövetség a hírek szerint összefoglalta, milyen okok vezethettek a kitiltási botrányhoz. Az angol nyelvű szövegről a gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkár csütörtök délután azt mondta, hogy abban semmi érdemi információ nincs. Az írásban egyetlen konkrét név szerepel: Horváth Andrást, az áfacsalási botrányt okozó egykori NAV-os dolgozót említik az egyik pontban - írja a hvg.hu.

KITILTÁS: Nyilvánosságra hozták a botrány előzményeit

Kerék-Bárczy Szabolcs, a DK elnökségi tagja csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy a párt értesülései szerint múlt csütörtökön a Külgazdasági és Külügyminisztériumban az amerikai nagykövetség képviselői átadták azokat az információkat, amelyek alapján beutazási tilalmi listára tettek hat vezető magyar kormánytisztviselőt. Erről egy magyar külügyminisztériumi forrásból értesültek – tette hozzá.

Magyar Levente államtitkár az Országház előtt bemutatott újságíróknak egy kétoldalas dokumentumot, amelyet elmondása szerint múlt héten az amerikai külképviselet egyik beosztott diplomatája adott át a tárcának "a kitiltási ügy mögött húzódó állítólagos bizonyítékok gyanánt". Ezen semmilyen pecsét, hitelesítés vagy dátum nem szerepel – jegyezte meg.

Magyar Levente szerint a dokumentum semmivel sem tartalmaz többet, mint amit eddig is tudtak, nincsenek benne hiteles, bizonyító erejű információk, amelyek alapján a magyar kormány meg tudná vizsgálni "az állítólagos korrupciós ügyeket".

Az államtitkár azt ígérte: még csütörtökön nyilvánosságra hozzák a dokumentumot, kiegészítő megjegyzéseikkel együtt – ezt meg is tették.

Az angol nyelvű dokumentum a kormany.hu-ról tölthető le.

Az amerikaiak azt mondják: ők már régen szóltak

Az amerikaiak összefoglalójában jelzik, hogy az Egyesült Államok Budapesti Nagykövetsége 2012 februárja óta folyamatosan jelezte a magyar kormánynak a korrupciós ügyekkel kapcsolatos aggodalmait. Megállapították, hogy kérték a megfelelő lépések megtételét, de ezeknek nem volt eredményük, illetve hivatalosan nem reagáltak ezekre a kormánytól. A korrupciós ügyekkel kapcsolatban több bejelentés érkezett, felhívták rájuk a figyelmet jogvédők, oknyomozók is – tették hozzá.

A jelentésben időrendi sorrendbe szedték az amerikai nagykövetség és a kormány közötti egyeztetéseket 2013 utolsó negyedévétől. Összesen hat találkozóról írnak.

Áfacsalás, trafikok, Horváth András

A sorban egy 2013. októberi találkozó az első, akkor a NAV Bűnügyi Igazgatóságával egyeztettek. Az amerikaiak aggodalmukat fejezték ki a dohánypiac államosítása, vagyis a trafikbotrány és állítólagos mezőgazdasági áfacsalások miatt. Az adóhatóság érintett vezetői azonban lesöpörték az asztalról az amerikaiak felvetéseit. érdemi választ nem adtak azokra.

2013 decemberében ugyanezeket hozták fel az amerikaiak a NAV Bűnügyi Igazgatóságán, valamint az egykori NAV-dolgozó, Horváth András állításait. A jelentésben megjegyzik: a kormány mostanság megígérte ugyan, hogy kivizsgálja az áfacsalások ügyét, de a nagykövetség szerint nem látni bizonyítékot arra, valóban ezt teszik-e.

2014 januárjában a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériummal egyeztetett az amerikai nagykövetség képviselője. Ismét a mezőgazdasági áfacsalások, az intézményesített korrupciós miatt fejezték ki aggodalmaikat, felhívták a figyelmet arra is, hogy fontos azok védelme, akik valamilyen visszaélésre hívják fel a figyelmet. Az igazaságügyi tárca a NAV vámügyi szervezetéhez és a Belügyminisztérium irányította át a követséget ezekben az ügyekben.

Egy hónappal később megint a NAV Bűnügyi Igazgatóságán volt találkozó, megint a mezőgazdasági áfacsalások voltak napirenden, amelyek érintettek amerikai cégeket. Az adóhatóságnál állították, hogy nem tudnak ilyen problémákról, így lépéseket sem tudnak ellene tenni. Az akkor készített amerikai jelentésben megjegyezték, hogy 2013 januárjában feloszlatták a NAV-nál az áfacsalások felgöngyölítésére létrehozott szervezeti egységet.

2014 júniusában a külügyi tárcánál jelezték az amerikaiak, hogy szerintük valamit lépni kellene már a kormánynak az áfacsalások és az egyre terjedő korrupció miatt. A minisztérium megosztotta ugyan az amerikaiak információit, de megint nem történt semmi - írják a jelentésben.

2014 októberében az amerikai nagykövetség ideiglenes ügyvivője már arról tájékoztatta a külügyet, hogy megtiltották bizonyos magyar személyek beutazását az Egyesült Államokba korrupciós ügyek miatt.

Szijjártóék megjegyzései

A Külgazdasági és Külügyminisztériumtól jelezték, hogy az amerikaiaktól kapott papíron nem volt aláírás, dátum és pecsét. Egy beosztott diplomata adta át a szöveget november 6-án, csütörtökön a tárcának – olvasható a minisztérium megjegyzései között.

A tárcánál úgy látják, hogy a szövegben nincs elég konkrétum az Egyesült Államokba való beutazási tilalmak hátteréről, pedig a kormány többször kérte már a bizonyítékok átadását „az állítólagos korrupciós ügyekben való vizsgálatok lefolytatása végett”. Vagyis lényegében megismétlik itt is azt, amit Magyar Levente mondott csütörtök délután.

A minisztérium konkrétumok említése nélkül jelzi, hogy „egyes, a magyar hatóságok tudomására jutott bűncselekmények kapcsán ugyanakkor vizsgálat, illetve nyomozás van folyamatban”.

A kormány november 13-án megtárgyalta a jelentést, amely a budapesti amerikai nagykövetség és a kormány munkatársai közötti találkozókról szól – tették hozzá.

hvg.hu