CIA-kínvallatás: Az amerikaiak többsége elfogadhatónak tartja a kínzást

2014. december 16. - 08:06 | Külföld

Az amerikaiak többsége - 51 százaléka - elfogadhatónak találja a kínzás alkalmazását a kihallgatások során, és csak 29 százalék tartja helytelennek a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) által alkalmazott módszereket, amelyekről egy december elején ismertetett szenátusi jelentés fedett fel nagy vihart kavaró részleteket.

A Pew intézet hétfőn ismertetett közvélemény-kutatásából kiderült: 56 százalék véli úgy, hogy a kínzás alkalmazása lehetővé tette olyan információk megszerzését, amelyek révén megakadályozhattak terrorista cselekményeket. A válaszadók 28 százaléka fogalmazott meg ezzel ellentétes véleményt, 16 százalék pedig nem foglalt állást.

A megkérdezettek 42 százaléka mondta azt, hogy a szenátus helyesen döntött, amikor nyilvánosságra hozta a kínvallatásokról szóló jelentést, 43 százalék viszont helytelenítette a lépést.

Az egy hete ismertetett jelentésben az áll, hogy a CIA az általa elismertnél "sokkal kegyetlenebb" módszereket alkalmazott al-Kaida nemzetközi terrorszervezet feltételezett tagjaival szemben a "fokozott vallatások során", és erről félrevezette a kormányzatot és a kongresszust. A kínzás ráadásul nem volt hatékony információszerzési eszköz.

A Pew intézet telefonos felmérése december 11. és 14. között készült 1001 amerikai felnőtt megkérdezésével.

mti/para

Címkék: CIA-kínvallatás, CIA