Hatalmas pénzösszeget tartalmazó táskát talált és juttatott vissza tulajdonosának egy becsületes férfi

2015. február 27. - 11:12 | Külföld

Egy miskolci férfi a rendőrség segítségét kérte, amikor egy több mint hárommillió forintot tartalmazó autóstáskát talált és vissza akarta azt adni a tulajdonosának – hozta nyilvánosságra a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Szabó-Berdár Csilla közölte, a miskolci rendőrkapitányságra érkezett a bejelentés az 58 éves helyi férfitól, hogy Miskolcon, a Népkert környékén talált egy autóstáskát, amelyben nagyobb mennyiségű készpénz és személyes iratok vannak.

A megtaláló a talált tárgyat bevitte a miskolci kapitányságra, ahol a táskában lévő értékeket a rendőrök összesítették, majd értesítették a jogos tulajdonost - mondta a szóvivő.

Hozzátette: a tulajdonos, egy 31 éves felsőzsolcai férfi elmondta a rendőröknek, hogy elindulás előtt az autója tetejére tette fel a táskáját, amelyet azután ottfelejtett és menetközben elveszített.

A becsületes megtalálónak köszönhetően a miskolci rendőrkapitányság munkatársai hiánytalanul adták vissza a több mint hárommillió forintnyi készpénzt és a személyes iratokat tartalmazó táskát a jogos tulajdonosának, aki előző nap ünnepelte a születésnapját – jegyezte meg Szabó-Berdár Csilla.


MTI/para