Március 15.: Utasításba adták, hogy vezényeljenek diákokat Orbán Viktor beszédére!

2015. március 9. - 09:18 | Külföld

Gyerekeket toboroztak a március 15-i magyar állami ünnepségekre. Amikor ez kevés volt, jött az utasítás - foglalta össze a Hír24.

Március 15.: Utasításba adták, hogy vezényeljenek diákokat Orbán Viktor beszédére!

A diákok szüleinek ahhoz is előre hozzá kell járulniuk, hogy gyermekeik nyilatkozzanak a sajtónak. Ez vélhetően azzal is magyarázható, hogy éppen aznap indul az állami hírcsatorna, az igazolást előre kérik az iskolák ahhoz, hogy az ünneplő gyermek szerepelhessen a tévében. Az iskolásoknak szoros programjuk lesz: a Kossuth téri zászlófelvonáson kezdenek, majd átvonulnak a Nemzeti Múzeumhoz, meghallgatni Orbán Viktor beszédét.

Korábban állítólag több tankerület vezetője felhívta az iskolaigazgatók figyelmét, milyen fontos lenne, hogy minél több diákjuk szavaljon például együtt vasárnap a Szentháromság téren, „A mi Március 15-énk!” rendezvényen. Mivel ez a „toborzás” nem igazán vezetett eredményre, erősen ajánlott lett a szereplés, meghatározva, hogy iskolánként 10-10 tanulót ki kell állítani a ’48-as hősök közös ünneplésére. Jött a vezénylés, hiszen „Talpra magyar, hí a haza!”.

"1848. március 15-én hazánkba is beköszöntött a „Népek tavasza” virágba borítva a szabadság eszméjét. Ezen a napon az emberek kezükbe vették sorsuk irányítását és vér nélkül kivívták függetlenségüket. Azóta március 15-e az összefogás jelképe, a polgári magyar nemzet születésnapja – írta felhívásában a Honvédelmi Minisztérium Nemzeti Rendezvényszervező Hivatala, amely a közös verselést hirdetett a Budai Várba, a Szent István szobor melletti színpadnál. „Fogjunk össze, hogy Magyarország minél több településén szavalhassuk el együtt a forradalom himnuszát, Petőfi Sándor Nemzeti dal című költeményét!”

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke az ATV-ben etikátlannak nevezte a toborzást. Szerinte egy újabb Kubatov-lista készülhet azokról a fiatalokról, akik a következő választáson már választók lesznek. „Felkérem én arra mindegyik illetékest, akár a HM-nek a vezetőjét, akár a KLIK-nek a vezetőjét, de akár Balog Zoltán miniszter urat is, hogy legyen kedves elhatárolódni ettől a kezdeményezéstől. Nincs helyük az ilyen jellegű, kivezényelt gyerekeknek ezeken az állami ünnepségeken” – mondta Mendrey László.

Ugyanakkor ennek az éremnek is van egy másik oldala, hiszen a diákok kivezénylése olcsóbb, mint statiszták szerződtetése arra, hogy Orbán Viktornak tapsoljanak. Néhány éve a március 15-i állami rendezvényre „ötszáz fős tömeget” rendelt az ünnepséget szervező cég. Akkor a kormányzat azzal érvelt a statiszták foglalkoztatása mellett, hogy nem akartak pártszimpatizánsokat a kormányfő köré, mondván, a nemzeti ünnep mindenkié.

Hír24