Gyurcsány Ferencet tilthatták ki Oroszországból

2015. március 22. - 11:32 | Külföld

Az Index információi szerint csakis a DK elnöke lehet az a volt magyar kormányfő, akit orosz lapértesülések szerint a több mint 200 amerikai és európai uniós politikus egyikeként oroszellenességük miatt kitilthatnak Oroszországból. Gyurcsány ráadásul orosz vízumot kér, hogy erről megbizonyosodjon.

Pénteken az Izvesztyija majd más orosz lapok külügyminisztériumi forrásokra hivatkozva arról írtak, 15 magyar állampolgár is szerepel azon a több száz fős kitiltási listán, mely az orosz diplomácia egy újabb válaszcsapása lesz az USA és az Európai Unió szankciói miatt. Az Izvesztyija szerint a listán olyan politikusok, tisztviselők, közéleti személyiségek szerepelnek, akik "nyíltan kifejtik oroszellenes nézeteiket, köztük egy volt magyar kormányfő is".

Az Index szerint ez az egykori kormányfő csak Gyurcsány Ferenc lehet, mivel a leírás, miszerint nyíltan kifejtik oroszellenes nézeteiket, egyedül Gyurcsány esetében értelmezhető, akire a Kreml-közeli regnum.ru a „magyar nép által gyűlölt″ jelzőt szokta ráaggatni.

A DK elnöke mondjuk tényleg barátságtalan dolgokat mondott Putyin februári budapesti látogatásáról: akkor arról beszélt, hogy a látogatás kizárólag Putyin érdeke, mert meg tudja törni a vele szemben kialakult bojkottot, illetve hogy „udvariasan, de kellő határozottsággal el kell mondani Vlagyimir Putyinnak, befejeződött az a történelmi időszak, amikor Magyarország gázellátása szinte kizárólag a Gazprommal kötött megállapodáson múlott″ - írja az Index.

Gyurcsány az Indexnek elmondta: orosz részről semmiféle hivatalos vagy informális tájékoztatást nem kapott, de természetesen olvasta a hírt. Hétfőn meg is nézik, hogyan kell orosz vízumot igényelni, és a vízumkérelmen keresztül próbálják majd megtudni, valóban kitiltották-e. „Húsz eurót vagy mennyit ez megér" – tette hozzá. Ugyanakkor azt sem tartja kizártnak, hogy a hírből semmi nem igaz, egy általa megkérdezett Oroszország-szakértő szerint kétesélyes, hogy a kitiltási listáról szóló hír valós.


(index.hu)