KEMÉNY BULI: Interneten büszkélkedtek orgiájukkal a hatodikos gyerekek

2015. március 29. - 10:05 | Külföld

Vizsgálatot indított a rendőrség azzal az esettel kapcsolatban, miszerint a csehországi Havličkův Brod városában hatalmas orgiát rendeztek hatodikos gyerekek, amelyről a közösségi hálón büszkélkedtek is.

A hírek szerint a 12-13 éves gyerekek egyik osztálytársuknál tartottak bulit, mely során szexuális játékokat játszottak. Mindezzel eldicsekedtek a közösség hálón is, s így került napvilágra az eset.

Az iskola is megerősítette azt az információt, hogy a rendőrség vizsgálja az ügyet. A gyerekek egyenként járnak kihallgatásra. Az iskola az egész ügyről semmit sem tudott, mivel az intézményen kívül történt az eset.

Megjelentek olyan spekulációk is, hogy a bulin több mint tíz gyerek volt. „A lányom mondta, hogy valószínűleg ki fogják őt hallgatni. Állítólag a barátnőjével volt a barátjánál otthon, s szexeltek” – mondta az egyik anyuka.

A szülőket nem is engedték gyerekeikhez a kihallgatás során, mivel ezáltal befolyásolhatták volna őket. Az anya elmondása szerint lánya nem volt részeg, mikor megjött a buliból, s nem is panaszkodott, hogy valaki bántotta volna őt.

noviny.sk/para

Címkék: orgia, buli, gyerekek