Parlamenti választás kezdődött Törökországban

2015. június 7. - 09:30 | Külföld

Parlamenti választás kezdődött vasárnap Törökországban, mintegy 54 millió szavazó járulhat az urnákhoz.

A szavazóhelyiségek helyi idő szerint reggel nyolckor nyitottak és 17 órakor zárnak majd. Húsz párt és 165 független jelölt vesz részt a megmérettetésen.

A választás legjelentősebb tényezői a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP), továbbá a szociáldemokrata Köztársasági Néppárt (CHP), a szélsőjobboldali Nacionalista Cselekvés Pártja (MHP). E mellé a három párt mellé jöhet fel az egyre népszerűbb kurdbarát tömörülés, az ellenzéki Népi Demokratikus Párt (HDP), de csak abban az esetben, ha sikerül átlépnie a parlamentbe jutáshoz szükséges 10 százalékos küszöböt.

A 2011-es parlamenti választásokon még a voksok 49,8 százalékát megszerző, az iszlamista gyökerű AKP népszerűség vesztéséhez a gazdaság gyengülésén túl számos tényező járult hozzá. Az utóbbi időszak a párt vezetőit érintő korrupciós botrányoktól volt hangos, amelyek kirobbantása Recep Tayyip Erdogan államfő szerint egykori szövetségese, az amerikai száműzetésben élő Fethullah Gülen iszlám hitszónok műve, mégpedig azzal a céllal, hogy megdöntse a kormány hatalmát. A társadalom egy részében ezenkívül a kormánypárt egyre gyakoribb tekintélyelvű megnyilvánulásai - köztük a rendőrök hatáskörének kiszélesítését célzó lépések vagy az internet feletti ellenőrzés szigorítása - keltenek rossz érzést. További ellenérzést vált ki az a törekvés, hogy az alkotmányt módosítva, az államfő jelenlegi jogkörét jelentősen kiszélesítve, elnöki végrehajtói rendszert vezessenek be.

A törökök elégedetlensége 2013 nyarán robbant, amikor az isztambuli Gezi park tervezett átépítése elleni megmozdulások a kormány elleni tömegtüntetésekbe csaptak át. A heteken át tartó demonstrációk első ízben tömörítették egységes frontba a török baloldali csoportosulásokat, a kurdokat, a nacionalistákat, a feministákat és a homoszexuálisokat. Közöttük ma sok olyan akad, aki hajlandó az egyre népszerűbb kurdbarát tömörülésre, az ellenzéki Népi Demokratikus Pártra (HDP) szavazni.

A közvélemény-kutatások szerint az ország délkeleti részén élő 12 milliós kurd közösség mellett a török társadalom hátrányos helyzetű csoportjait is megszólító HDP jelenleg a negyedik legtámogatottabb párt, és akár a voksok 12,6 százalékát is megszerezheti.

Ha ez bekövetkezik, akkor az AKP-nak nem lesz meg az elnöki rendszer önálló bevezetéséhez szükséges kétharmados fölénye, és történetében először elveszítheti eddigi abszolút többségét is.

Amennyiben a HDP nem költözhet be az 550 fős törvényhozásba, akkor viszont a török választási rendszer értelmében majdnem az összes megszerzett mandátumát az AKP kapja majd meg, amivel a kormánypártnak háromötödös többsége lehet, s ez elegendő lehet arra, hogy a végrehajtó elnöki hatalom megteremtése érdekében módosítsa az alkotmányt.


MTI/para