UKRÁN VÁLSÁG: A kanadai és a japán kormányfő újabb segítséget ígért Kijevnek

2015. június 7. - 08:46 | Külföld

Stephen Harper kanadai és Abe Sindzó japán miniszterelnök szombaton Kijevben újabb támogatást ígért a válság sújtotta Ukrajnának.

Amint az ukrán elnöki hivatal közölte, Petro Porosenko ukrán elnök felkérte a két politikust, hogy a vezető ipari országokat tömörítő G7-csoport vasárnap kezdődő bajorországi csúcsértekezletén fejezzék ki szolidaritásukat országával, és gyakoroljanak nyomást Oroszországra.

Harper közölte, hogy hamarosan kanadai katonai kiképzők érkeznek Ukrajnába, akik ukrán katonákat fognak felkészíteni az oroszbarát szakadárok elleni harcra.

Az utóbbi időben 200 kanadai kiképzőről szóltak a hírek. Nyugat-Ukrajnában már mintegy 300 amerikai katona több száz ukrán nemzeti gárdista kiképzésében segédkezik. Brit és lengyel katonai kiképzők is vannak a kelet-európai országban.

Japán és Kanada segítséget ígért Ukrajnának rendőrök kiképzésében is. Abe Sindzó 1500 járművet ajánlott föl, Harper pedig mintegy 3,6 millió eurót helyezett kilátásba egy rendőrjárőr-alakulat felszerelésére.

Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter azt mondta, hogy Japán 1,84 milliárd dollár összegű segélycsomagjával a legnagyobb támogatást nyújtja Ukrajnának az adományozó országok közül.

A japán miniszterelnök Kijevből még szombat este Bajorországba, Münchenbe érkezett, mint a vasárnap kezdődő G7-es csúcs első külföldi vendége.


MTI/para