GÖRÖG VÁLSÁG: Ezrek tüntettek Athénban az euró mellett!

2015. június 19. - 07:58 | Külföld

Több ezren tüntettek csütörtök este Athén központjában, a parlament épülete előtt, aggódva a Ciprasz-kormánynak a nemzetközi hitelezőkkel folytatott tárgyalásokon követett stratégiája miatt, ami akár az euróövezetből való kényszerű kiváláshoz is elvezethet. A tüntetők azt követelték, hogy Görögország őrizze meg az eurót mint fizetőeszközt.

A mintegy 6-7 ezer fős tömeg az "Európában maradunk" jelszót skandálta. A tüntetők nagyjából annyian voltak, mint előző nap egy másik megmozdulás résztvevői: akkor Ciprasz hívei vonultak fel, hogy a kormány politikáját támogassák.

"A legtöbb ember, akit itt lát, még soha nem vett részt tüntetéseken. De mi vagyunk a csendes többség, s nem akarjuk, hogy azok győzzenek, akik hangosabban kiabálnak" - mondta a csütörtök esti megmozdulás egyik résztvevője, egy építőipari vállalkozás vezetője, aki hozzátette: ő például 100 százalékban egyetért a nemzetközi hitelezők Görögországgal szemben szabott feltételeivel. "Nem fognak nekünk pénzt adni csak úgy, feltételek nélkül. A hitelezőknek igazuk van: Görögországnak felelős politikát kell folytatnia" - mondta egy másik tüntető.

A közvélemény-kutatások szerint a görögök nagy része támogatja az euró megőrzését, még akkor is, ha nagyon sokan bírálják az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap által az elmúlt években előírt megszorító intézkedéseket, azok társadalmi hatásait.

A görög válság mindenesetre egyre súlyosbodik: az euróövezeti országok pénzügyminisztereinek csütörtöki luxembourgi tanácskozásán nem született megállapodás, ezért Donald Tusk, az EU-országok állam-, illetve kormányfői testületének elnöke hétfő estére összehívta az eurózóna-országok csúcsvezetőinek tanácskozását.

Görögországnak június végéig mintegy 1,6 milliárd eurós törlesztési kötelezettsége válik esedékessé. Megállapodás hiányában az ország fizetésképtelenné válhat, ami megkérdőjelezné eurózóna-tagságának - sőt, talán EU-tagságának is - a fenntarthatóságát.

MTI/para