Karburátorhiba miatt zuhanhatott le Harrison Ford gépe

2015. augusztus 7. - 10:47 | Külföld

A karburátornak lehetett problémája a Harrison Ford amerikai filmsztár vezette repülőgépen, amely idén márciusban lezuhant - jelentették be a baleset körülményeit vizsgáló szövetségi szakértők.

Ford második világháborús katonai repülőgépét felújították ugyan, ám azóta a karburátor valószínűleg meglazult - vélte az amerikai Országos Közlekedésbiztonsági Testület (NTSB). A hibás alkatrész túl sok üzemanyagot bocsátott a hajtóműbe, ez okozta a motor leállását.

Ford a Santa Monica-i repülőtérről szállt fel kétüléses gépével idén március 5-én, majd 335 méter magasan motorhibát jelentett és azonnali visszatéréshez kért engedélyt.

Az NTSB vizsgálatának vezetője egy interjúban elmondta, Ford nem kísérelte meg újraindítani a motort, de fenntartotta a 136,8 kilométeres óránkénti repülési sebességet és balra kanyarodásba kezdett, hogy visszajusson a repülőtérre. Azt még észrevette, hogy a gép nem képes elérni a leszállópályát, de ezután semmire sem emlékezett - mondta a szakember.

Az egymotoros Ryan Aeronautical ST-3KR repülő fának csapódott és egy golfpályára zuhant a leszállópályától mintegy 240 méterre. A színészen kívül más nem sérült meg a balesetben.

A 73 éves sztár 1990-ben szerezte a repülőgép-vezetői jogosítványát. Nem veszítette el eszméletét a zuhanáskor, beszélt a mentőkkel, akik kórházba vitték.

A karburátor vagy porlasztó a levegő és az üzemanyag megfelelő keverékét állítja elő. Ford gépén 17 évvel ezelőtt állították helyre az alkatrészt. Az NTSB szakértői szerint a meghibásodásban közrejátszott, hogy a karburátor karbantartásához nem adtak megfelelő instrukciókat, így azt 17 éven át nem ellenőrizte senki.

MTI/para

Címkék: Harrison Ford