FELELŐTLEN: Újabb kisbaba vesztette életét a felforrósodott autóban

2015. augusztus 14. - 13:50 | Külföld

Texasban egy 17 hónapos kisbaba tragikus halálához vezetett az anya felelőtlensége. A nő ugyanis leparkolta az autót a ház elé, majd bement. Az anya már későn kapott észbe, mikor rájött, hogy a hátsó ülésen felejtette gyermekét.

41 Celsius-fokos meleg volt, az autóban pedig még több. A nő három gyerekével együtt munkába vitte férjét, majd mikor hazaértek, a házba csak az anya és két gyereke ment be.

Egy rendőrparancsnok szerint a nő beismerte, hogy gyermekét több mint egy órán keresztül az autóban hagyta, de mikor a segítségére sietett, már késő volt.

Az anya megpróbálta újraéleszteni gyermekét, de a gyerek nem mutatott életjeleket. A kórházba szállítás után az orvosok már csak a halál beálltát tudták megállapítani. Egy rendőr elmondása szerint az ilyen esetekben gyilkosságként kezelik az ügyet.

„Ezt jól meg kell jegyezni, és tanulni belőle. Ilyen hőségekben az autó nagyon gyorsan felmelegszik, melyet a gyerekek szervezete sokkal rosszabbul visel“ – mondta a rendőr.

noviny.sk/para