Jubilál a komáromi kamarazene-kurzus

2007. július 28. - 20:12 | Kultúra
Július 23-tól 29-ig tart a kamarazenei mesterkurzus 10. évfolyama Komáromban.

 

 

A komolyzene kedvelői közül több mint negyvenen adtak egymásnak randevút a helyi művészeti alapiskolában, a Tiszti Pavilonban és a Városi Művelődési Központban. Az elmúlt egy hét alatt hat lektor és két korrepetitor vezetésével fejlesztették játékukat a hegedű, zongora, gitár és cselló szerelmesei. Török Ferenc hegedűvirtuóz, a rendezvény lelke a Paraméternek nyilatkozva elmondta, megható számára, hogy már tizedik éve találkozhat azzal a tíz-tizenöt visszajáró tehetséggel, akik évről évre részt vesznek a mesterkurzuson.

A lektorok és a diákok három koncerttel búcsúztak a Duna-parti várostól.

 

(pad)