Rihanna ostora lecsapott Pozsonyra

2007. november 28. - 09:45 | Kultúra

Véget értek az ínséges idők – Szlovákiát egyre több színvonalas előadó ejti útba. Az elmúlt három nap mindegyikére jutott egy-egy : vasárnap az andalító francia duó, az Air, hétfőn az angol elektronikus Chemical Brothers, tegnap este pedig az amerikai popikon, Rihanna, akinél aktuálisabb sztár tán még nem is járt nálunk.

A Nemzeti Tenisz Központnál, vagyis a Sibamac Arénnánál összeverődött tömeget már 19 órától beengedték, így a legügyesebb, illetve legfanatikusabb rajongók pillanatok alatt elfoglalhatták az elfüggönyözött színpad előtti lukratív helyeket. Amerre a szem ellátott, mindenütt a legutolsó plázadivat szerint öltözött izgatott, tinédzserek tolongtak. Ez túlságosan nem lepett meg, viszont az, hogy 19,30-kor egy előzenekar (az elviselhető kategóriából) termett a színpadon, sokkal inkább. Zdenka „Sárkányné” Prednának jutott e nem mindig hálás szerep – próbálkozott derekasan vagy húsz percig, de egy langyos tapsnál többet nem tudott kicsiholni a nézőkből. Csodálkoztam is, hiszen úgy tűnt, ő az egyetlen szlovák énekesnő, aki képes hosszabb ideig meglovagolni a Superstar kínálta lehetőséget. Na de „ami nem megy, az nem megy.”

Az átszerelést követően 20,30-kor a színpadon lehullt a fehér lepel, megjelent négy zenész és ugyanannyi táncos, majd kisvártatva a „mélyből“ felemelkedett Rihanna, aki macskanőnek öltözött. Magabiztosan vonult le a pódium közepén felállított húsz lépcsőfokról, és közelebbről már egyértelmű volt, hogy valóban dominának álcázta magát ; egy piros - fekete latex overallt viselt . „Bratislava make some noise“ kiáltotta , és elkezdődött a másfél órás show.

A koncert kiválóan volt hangosítva, a zenekar amellett , hogy precízen és keményen játszott, jócskán mulatságos is volt – például a billentyűs gyakran használta a nyakbaakasztható szintijét à la Modern Talking, az óriási néger basszusgitáros meg végig viccesen csücsörített. Rihanna megbízhatóan, színesen énekelt, persze két fantasztikus vokalista is segítette, és érdekes módon alig selypített. Ami pedig a kisugárzását illeti, elég hozzá annyi, hogy ha csak a (fidzsi-szigeteki) vízéből kortyolt egyet, abból is áradt az erotika. Reméltem, hogy az idő előrehaladtával felvesz majd egy másféle „hacukát“, már csak a gyerekekre való tekintettel is, ehelyett egyre durvultak a kiegészítői. Először egy rózsaszín boával tekerte körbe magát az SOS című dal alatt, később meg nem volt rest ostort ragadni és csapkodni vele. Az Unfaithful csodálatosan szólt egy akusztikus blokkon belül, aminek végén Rihanna egy rokokó kanapén terült el. A koncert ezután pörgött fel igazán – következett a legújabb slágere, a Don´t Stop the Music, majd a Shut up and Drive, amialatt a táncosok széken ülve imitálták, hogy autót vezetnek, Rihanna meg felvette a bőrdzsekijét, és a dal végén elbúcsúzott lelkes rajongóitól.

Természetesen hátra volt még a ráadás : Rihanna előhúzta az esernyőjét és varázslatos volt, ahogyan 4000 ember együtt adta ki magából a hírhedtté vált „ella ella ééé“ hangokat. Annak ellenére, hogy keveset kommunikált a közönséggel, vagy ha kérdezett valamit, akkor az hülyeség volt ( pl. tudjátok-e ki az a Justin Timberlake), és a bőrszerkóját leszámítva, nem csak számomra jelentett rendkívül pozitív élményt a produkciója.

Végül pedig igazat kell, hogy adjak Tibike barátomnak – Beyoncé tényleg mehet nyugdíjba.

Mészáros Veroni

Címkék: pop-rock, Rihanna