Bëlga koncert a „kertek alatt”

2007. december 20. - 12:02 | Kultúra
Jövőre, pontosan február 16-án az Érsekújvári járásban lévő Kürtön állomásozik a Bëlga zenekar. Nyomós oka van rá, hiszen legfrissebb albumát, a Zigilemezt fogja bemutatni. A koncert támogatója a Magyar Köztársaság Kulturális Intézete, amely a jövőben a kulturálisan kevésbé „elkényeztetett“ régióknak is szeretne kedvezni. A Kürti Ifjúsági Klub lelkes szervezői két amatőr dunaszerdahelyi előzenekarnak is teret adnak, így a Bëlgán kívül a helyi kultúrházban a Jønvukk és a South Side Soldaz is játszani fog.
A Bëlga öntörvényű és páratlan formáció a magyarországi könnyűzenei küzdőtéren, hiszen a három MC Bauxit, Mégötlövés és Tokyo szövegei, illetve az ő különbejáratú DJ- jük, azaz Titusz zenéje semmihez sem hasonlítható. Félig - meddig joggal tiltakoznak a “hiphopzenekar” bélyeg ellen, mert az új lemezükön country, reggae és dancehall stílusú dalok is találhatóak, de azért a rapet sem hanyagolják. A Zigilemez a témáit illetően is sokszínű – megtudhatjuk például, hogy milyen viszontagságokon mehet keresztül egy tripperes cowboy (a Kavboj c. dalban), vagy mi minden történhet egy céges bulin (Pipitánc), de akad palóc akcentussal előadott “ballada” is (Készülj fel a hangulatra), vagy fájóan semmitmondó, de pont ezért fantasztikus diszkónóta ( Metasláger). Továbbá az is kiderül a California (Hiphopzeneka) című záróakkordból, hogy hogyan születnek a derék legények dalai.

A három szövegláda az új lemez és a közelgő felvidéki koncert kapcsán a Csallóköznek/Paraméternek nyilatkozott. 

. Mi jut eszetekbe a Csallóközről?

Bauxit: Hogy szép.

Tokyo: Két régi jóbarátom. Kilétük titok.

Mégötlövés: Dunaszerdahely, ott már egyszer felléptünk

· Igen, 2003-ban az NFG-1-film klubban csaptatok óriási bulit; ti hogyan emlékeztek erre ?

Mégötlövés: Kis hely volt, körülbelül 120 - an voltak, kedves fiatalok. Bauxit sokat beszélgetett egy szlovák lánnyal, aki kicsit tudott magyarul.

Tokyo: Mondhatni felejthetetlen volt. Aznap éjjel született meg például a Mocskos című számunk ötlete, abban a koleszban, ahol szállást kaptunk. És a koncert is remek volt, nagyon.

Bauxit: Igen, nekem is nagyon megmaradt a buli. A bárpult kialakítására például tisztán emlékszem.

· Egyáltalán a rengeteg fellépés révén, nem mosódnak össze az élmények, a helyszínek, az arcok?

Tokyo: De igen, csak mi nem Los Angeles-t keverjük Hongkonggal, hanem két magyar várost… Főleg a fesztiválokon lehet eltévedni, azok tökéletesen egyformák, szervezők, személyzet, közönség, zenekarok, mindenki ugyanaz.

· Van valamilyen kiemelkedően kellemes, illetve borzasztóan kínos sztoritok, ami valamelyik koncerthez köthető?

Bauxit: Az borzasztóan kellemes volt, amikor az ELTE budaörsi koleszában a rajongóink a színpadra jöttek és a levegőbe dobáltak minket a koncert végén.

· Egy portálon az áll, hogy idén a zentai koncerteteken éreztétek a legjobban magatokat. Miért?

Mégötlövés: Ott voltak a legtöbben, jók voltak a körülmények, nagy tombolás volt, nagy szeretettel fogadtak minket, olcsó volt minden, és még sorolhatnám…

Bauxit: Teljesen más volt a légkör, mint a magyar fesztiválokon. Nem voltak túlbonyolítva a dolgok és minden tök jól működött. És csupa kedves emberrel találkoztunk. Más miliő, az biztos.

· Szerettek mások koncertjére járni? Ha igen, legutóbb kinek a fellépését láttátok?

Mégötlövés : Ami tetszett, az a Balatonsoundon, a Beastie Boys volt, persze…

Tokyo: Sajnos ritkán van időm ilyesmire. A legutolsó ilyen nagy élmény az Eagles of Death Metal koncert volt. Azonban régebben nagyon sok koncertre jártam. Muszáj volt, mert diszkóba csak csaj miatt tettem be a lábam, szórakozásból nem ment sose.

· Mit gondoltok arról a mondásról, miszerint nem létezik káromkodás, csak rossz kontextus?

Bauxit: Nem értem.

Mégötlövés: Ez nem 100 %-ig igaz. Csak 99 %-ig.

· Sejtettétek annak idején, hogy a debütáló Majd megszokod című lemezetek nagyot fog “ütni”, és mára kultikus albummá válik?

Mégötlövés: Hogy ennyire, azt nem.

Tokyo: Éreztük benne az erőt, igen, de nem álmodoztunk.

· Rendkívül produktív bandának számítotok, 5 éven belül a Zigilemez a 4., ami megjelent – ez köszönhető annak is, hogy tele a könnyűzenei piac gagyi zenével, amiből ihletet meríthettek ?

Bauxit: Rendkívüli módon produkáltat minket az ország, ahol élünk.

· Mit szóltok ahhoz, hogy a Radiohead In Rainbows c. albumát akár ingyen is le lehet/ett/ tölteni az internetről?

Mégötlövés : Ez a jövő. Mi is ide szeretnénk eljutni egy-két éven belül.

· Miért van az, hogy nem áruljátok el, mivel foglalkoztok civilben?

Mégötlövés : Mi nagyjából semmit sem árulunk el a civil életünkről. Belőlünk legyen elég annyi, ami a színpadon és a lemezen van. Több nem kell senkinek és ne is kelljen.

Tokyo: Ha tehénpásztor, tanár vagy orvos lennék, azt bevallanám. 

. Végezetül pedig mire számíthatnak majd a „felvidéki zsiványok” a februári koncerteteken?

Mégötlövés : Mindent megkapnak, amit szeretnének, és még egy picivel többet.

Tokyo: A kérdés sokkal inkább az, mi mire számíthatunk?

Bauxit: Igen, együtt csináljuk a koncerteket végül is a közönséggel, úgyhogy számítunk egymásra.

Mészáros Veroni

Címkék: pop-rock