Arany Málna: Eddie Murphy és Lindsay Lohan a legcsapnivalóbbak

2008. február 24. - 09:22 | Kultúra

Idén sem maradhatott el a minden évben az Oscar-este előtt megtartott antidíjátadó, az Arany Málna (Razzie Awards). A már 28-ik alkalommal megrendezett eseményen a 11 kategóriából 10-ben Lindsay Lohan, illetve Eddie Murphy egy-egy filmje lett a győztes, vagy vesztes, attól függ, honnan nézzük.

A szebb napokat is látott Eddie Murphy a színészi kategóriákat tekintve csak legrosszabb főszereplőnőként nem volt jelölve, viszont főszereplőként, férfi és női (!) mellékszereplőként is szégyenkezhet Norbit című filmben nyújtott felejthetetlenül idétlen és gyenge alakításáért. Murphytől nem meglepő, hogy ugyanabban a filmben több bőrben is feltűnik, ezt tette már a még poénosnak mondható Amerikába jöttem című filmben, vagy az eléggé szerencsétlen Bölcsek kövérében is. Pedig tavaly még Golden Globe-ot nyert a Dreamgirlsért és Oscar is beválasztotta a legjobb öt mellékszereplő közé ugyanezért a filmért. Az utóbbi években viszont a Dreamgirls inkább már a fehér hollók közé sorolható, hiszen ezen kívül csak Shrek szamarának hangjaként elviselhető, de ott szerencsére nem látjuk arcjátékát (bocs a rajongóitól). Szó, ami szó, az öreg Eddie már csak elvétve látható fogyasztható filmekben, jellemzőbbek rá a testi zajainkra építő komédiák (vagy inkább tragédiák).

A másik idei kedvenc a soha jobb Lindsay Lohan, aki a bizalomgerjesztően hangzó I Know Who Killed Me (Tudom, ki ölt meg engem) című filmben nyújt nem is egy Málnát érdemlő alakítást. Eddie Murphyt nem sikerült behoznia a díjak számában („csak” leggyengébb színésznő, és saját magával a leggyengébb páros lett), viszont a ceremónia abszolút győztese az ő filmje lett. 11 kategóriából kilencben jelölve volt (férfi fő- és mellékszereplő nem jutott el idáig) ebből pedig hetet le is akasztott. Az I Know Who Killed Me a legrosszabb film és a legrosszabb remake is, ezenkívül mérges lehet Chris Sivertson rendező, Jeffrey Hammond forgatókönyvíró, és ugye Lindsay Lohan duplán.

Az elmúlt évekhez megszokottan most is beszúrtak egy csak erre az évre szóló kategóriát, mégpedig „a legócskább ürügy egy horror elkészítésére” megnevezésűt. Itt versengett az Alien vs. Predator folytatása, az új Motel-film, de még a Hannibal ébredése is erre a sorsra jutott. Viszont a győztes megint csak nem lehetett más, mint az I Know Who Killed Me.

Szilvási Tibi

Címkék: Arany Málna, Hollywood