Persepolis: Bátor és kedves illusztráció a „vadkeletről” – VIDEÓ

2008. április 22. - 19:49 | Kultúra

 

PARAMÉTER-FILMKRITIKA

Marjane Satrapi saját élettörténete ihlette képregényéből, Vincent Paronnaud-val karöltve készítette el annak celluloid változatát. Az első iráni képregényből készült animációs filmet hazájában betiltották, ám a kalózkópiákat ott sem lehetett megfékezni, és ezek a történések csak segítették nemzetközi sikerét. Hogy nálunk már bemutatták-e? Hát Perse!

Satrapi nem is próbálja titkolni, hogy műve gyakorlatilag saját biográfiája, hiszen a főhőst is Marjane-nak hívják. A kis Marjane és családja liberális, mondhatni avantgárd családi életet él. A film kezdetétől fogva az állandóan kíváncsi és nagyszájú kis fruska szemével látjuk az iráni politikai helyzetet, az iszlám forradalmat, a vallási diktatúra elnyomását, az Irak-Irán háborút. A kislány gyermeki bájjal áll az eseményekhez, így egyszerűen, konyhanyelven, nem szájbarágósan kapunk információt a háttérben zajló vérszagú változásokról.

Hamar rájövünk, hogy nem Irán 20. századi történelméből szeretne kioktatni minket, hanem az előítéleteket szeretné szétbombázni női szemszögből. A Közel-Keletről érkező bevándorlók nem feltétlenül vallási fanatikusok, a csador alatt ott is bömböl az Iron Maiden, menők a „Jichael Mackson” kitűzők, és az, hogy a nők nem bepólyázott matrijoskaként szeretnének az utcára lépni, még nem a szemérmetlenségüket bizonyítja. Marjane kertelés nélkül szembeszáll demagóg tanáraival, ha látja, hogy azok mérhetetlen butaságot igyekeznek belekalapálni diákjaik fejébe.

Ha éretlenségéből fakadóan igazságtalan valakivel, akkor közbelép egészségesen pajzán nagymamája, aki még hetvenévesen is feszesen tartja a mellét, és jázminvirágot hord melltartójában, hogy egész nap illatozzon. A nagymaminak pátoszmentes beszólásaival mindig sikerül helyreraknia unokáját. A hatalommal és a hatóságokkal viszont legtöbbször még ő sem tud mit kezdeni. Marjane egyik legfontosabb tanítója, a forradalmár Anouche nagybácsi, aki „foglalkozásából” adódóan bukásra van ítélve, és mikor a kislány elveszíti őt, még a Marx-hasonmás Istennel sem akar többet szóba állni.

Családja a honi borzalmak miatt külföldre küldi tanulni a lányt, így kerül Bécsbe, ahol megismerkedik a jóléti társadalom visszásságaival is, kétségbeesetten próbál asszimilálódni, hogy elkerülje a kirekesztettséget, és közben elfelejti nagymamája szavait, hogy mindig legyen hű önmagához. Végül egy szerelmi csalódás, és a „nemtörődöm” nyugatiakból való kiábrándultság visszaűzi hazájába. Iránban újra csak nehezen találja meg önmagát, belemenekül egy értelmetlen házasságba, viszont a szabad gondolkodás Iránban még mindig bűnnek számít, így egyetlen választásként ismét visszatér a nyugati világba.

Elsőre nem tűnik túl könnyednek, viszont Satrapi merész, szókimondó stílusa bizonyítja, hogy kislánykori cserfességéből máig sem vesztett. A történetbe belevarrt poénlufik mindig jó helyen csattannak. Sok helyen ez a nosztalgiázásból fakad (pl. mikor a tévében megjelenik a megrajzolt Derrick felügyelő), legtöbbször viszont a helyzet invitál tüdőszakajtó nevetésre.

A szereplők szinkronhangjainak kiválasztása ennél tökéletesebbre nem is sikerülhetett volna. Chiara Mastroianni (Marcello Mastroianni és Catherine Deneuve lánya) fantasztikusan adja vissza hangjával a hazájában prófétának készülő kislány személyiségét, és a nők emancipációjáért (is) küzdő nő alakját. Anyjának a valódi édesanyja, Catherine Deneuve kölcsönözte hangját, nagymamájának pedig Danielle Darrieux. Kár hogy az Amerikai Filmakadémiának az animációs filmek versenyében a L’ecsó ízlett jobban, mindenesetre Cannes-ban a zsűri díját, egy első alkotásért járó César-díjat, és számos további fesztivál- és kritikusi díjat azért átvehettek az alkotók.

Összességében Marjane Satrapi a szó szoros és átvitt értelmében is egy egyszerre fekete és fehér remekművet alkotott, amellyel többek között arra szeretne rávilágítani, hogy lecsupaszítva a hazájában élők is csak olyan emberek, akik szeretnék eldönteni, hogy hordjanak-e egy nike cipőt, vagy hogy szeressék-e Bruce Lee-t.

A filmet múlt héten a pozsonyi Frankofón Filmfesztiválon már vetítették, e hétvégétől pedig a hazai mozik széleskörben is bemutatják.

Szilvási Tibi