Elton John 800 milliós órabérért zenélne

2008. május 17. - 14:27 | Kultúra

Nem sajnálná a pénzt egy orosz mágnás legújabb moszkvai luxusszállodájának megnyitójára, amelyen szombati londoni lapértesülés szerint Sir Elton John adna egyórás koncertet, 2,6 millió fontért, vagyis több mint 800 millió forintért.

A The Sun úgy tudja, hogy a meg nem nevezett orosz milliomos hölgy első koncertajánlatát a brit pop 61 éves gigasztárja még visszautasította, mert "nagyon elfoglalt". Amikor azonban az ajánlat átlépte a 2 millió fontos határt, azt már nem lehetett elutasítani, még egy olyan gazdag embernek sem, mint Sir Elton - idézi bennfentes forrását a legnagyobb brit tömeglap.

A zenész a The Sunday Times által a brit pénzarisztokrácia felső ezréről évente kiadott vagyonlista - Rich List - idei összeállításában 225 millió fontos becsült vagyonnal szerepel; ez a 349. helyhez volt elég az ezres rangsorban.

Ha Sir Elton igent mond - ami a The Sun forrása szerint most már szinte biztos -, akkor magánrepülőgéppel utaztatják majd az őszi moszkvai szállodamegnyitóra, és a koncert után azonnal haza is térne.

A másodpercenként 711 fontos - 220 ezer forintos - fellépti díj a legnagyobb lenne, amelyet szóló produkcióért valaha is bárkinek kifizettek. George Michael másfél millió fontot keresett, amikor 2006 szilveszterén néhány dal erejéig fellépett egy szintén orosz milliárdos újévköszöntő buliján.

Nem mindenki ilyen szerencsés azonban még a brit pop élvonalában sem.

A The Sun felfedezte, hogy Boy George, a Culture Club viharos múltú egykori frontembere - akinek Do You Really Want To Hurt Me című slágere listavezető volt - jelenleg a kelet-londoni Spitalfields piacán árul olcsó pólókat és pulóvereket.

A teljesen kopasz, 46 éves exsztár - eredeti nevén George O'Dowd - a fotóval illusztrált szombati beszámoló szerint "unatkozva, nyomorultul és fázva" ült ütött-kopott piaci asztalánál, és "csendes" üzletmenetre panaszkodott. Az üzlet kétségtelenül jobban ment a 80-as években, amikor a Culture Club több mint 10 millió albumot adott el világszerte.

Boy George pályája azonban azóta folyamatosan lefelé ível: az énekes drogfüggőséggel küszködik, és még utcaseprő is volt, amikor New Yorkban két éve egyheti közmunkára ítélték. Ennek előzményeként egy általa vizionált, ám meg nem történt betöréshez hívta ki a rendőröket, akik azonban betörő helyett kokaint találtak a lakásban... Ráadásul novemberben ismét bíróság elé kell állnia; a vád szerint londoni lakásában egy "férfikísérőjét" bántalmazta és a falhoz láncolva jogtalanul fogva tartotta.

MTI/para