Štefan Hríb az új Joj Plus tévécsatornához igazol

2008. szeptember 11. - 12:31 | Kultúra
Folytatódik a  .týždeň hetilap főszerkesztőjének közéleti beszélgetőműsora, a Lámpa alatt, mégpedig egy, a héten sugárzási engedélyt szerzett magántelevízióban, melynek neve Joj Plus. Az eredetileg a szlovák közszolgálati csatornán futó és 2007 januárjában botrányos körülmények között megszüntetett műsort ismét Hríb és csapata fogja készíteni.

A több évig  politikai, kulturális és társadalmi témákat feszegető műsornak az STV exigazgatójával, Radim Hrehával gyűlt meg a baja, miután az egyik adásba meghívták Eugen Kordát, a Reportéri nevű oknyomozói riportműsor kirúgott felelős szerkesztőjét. Vele többek között a sajtószabadságról beszéltek és Hríb kijelentette, hogy Radim Hreha nem tud ellenállni a Smer-HZDS-SNS koalíciónak és döntéseit politikai nyomás alatt hozza. Ezt követően pedig idő előtt befejezték az adást, aminek következtében a lámpa kihúnyt – mostanáig.

A Joj Plus október 5-én kezdi a műsorszórást. Richard Flimel, a csatorna vezérigazgatója a SME napilapnak megerősítette, hogy azt szeretnék, ha a Lámpa alatt c. műsort a Štefan Hríb - Juraj Kušnierik tandem,vagyis az eredeti páros, vezetné. A Joj és a Joj Plus csatornák üzemeltetője a Mac TV társaság, amely a J&T Media Enterprises tulajdonában van, amely pedig a JT pénzügyi cápáié. A dolog pikantériája, hogy Hríb nemrég a konzervatív .týždeň magazin egyik vezércikkében megkérdőjelezte a J&T ügyvezetői praktikáit. Ezzel kapcsolatban az újságíró a héten azt nyilatkozta, hogy ő nem a J&T-be megy dolgozni, hanem egy magántulajdonban lévő televízióba, és azt is elárulta, hogy a pénzügyi cápákról, mint olyanokról, hamarosan vitázni fognak a Lámpa alatt egyik adásában.

Tatiana Tóthová, a Joj szóvivője azt mondta, hogy a Joj Plus 80%-ban  a filmekre és sorozatokra fókuszál majd, a maradék időt publicisztikai és szórakoztató műsorok teszik ki.
A Mediálne.sk szerint a  szlovák tévé piacon az említetten kívül akadnak még új szereplők: jön például a TV Agency, amely regionális híreket szándékozik közvetíteni, továbbá sugározni kezd a TV Xentauri is, amely a szórakoztatásra fekteti a hangsúlyt, valamint két zenecsatorna, a Musiq1 és a Revolution TV is ringbe száll a nézettségért.

Három éven belül pedig  Markíza 2 is várható.

Mészáros Veroni