Ars Poetica 2008, avagy éljenek a költők!

2008. október 7. - 10:50 | Kultúra
Hatodszor rendezik meg Pozsonyban a költészet nemzetközi fesztiválját, az Ars Poeticát. A rendezvény mától, október 7-12-ig látogatható, a Nostalgia moziban és az A4-es kortárs művészeti központban az SZNF téren. Ajánló.

Az Ars Poetica az egyik legjelesebb irodalmi eseménynek számító seregszemle; színvonalas előadásokkal, felolvasásokkal,koncertekkel, filmvetítésekkel várják a szervezők az érdeklődőket. Lehetőség nyílik megismerkedni a kortárs költészet remekeivel, valamint meghallgatni egy-egy kísérletező kedvű független zenekar produkcióját,továbbá animációs -, játék- és rövidfilmek is bemutatásra kerülnek.



Kísérőrendezvényként részt lehet venni alkotóműhelyeken, ahol a kreatív írás alapjait lehet elsajátítani a “mesterektől”, de kerekasztal-beszélgetéseken belül faggatni is lehet számos neves hazai és külföldi költőt, műfordítót. A fesztivál idén 15 országból érkező 30 szerzőt mutat be. Az egyes felolvasásokat vizuális performance-ek színesítik.


 
Idén elfogadta a szervezők meghívását  az egyik legismertebb amerikai szerző, Carolyn Forché is, aki nemrég Golden Rose Award díjat nyert, amely költői körökben az egyik legrangosabb elismerésnek számít.A vetített filmek mindegyike kapcsolódik a költészethez,például látható lesz a Sylvia c., amely Sylvia Plath, a fiatalon elhunyt angol költőnő életét tárja elénk.



Magyar résztvevőkből sem lesz hiány: október 9-én az A4-esben 15 órától a Parnasszus irodalmi folyóiratot mutatja be Turczi István, a lap főszerkesztője, további vendégek pedig Kukorelly Endre és Kántor Lajos írók lesznek. Másnap, október 10-én pedig,szintén az A4-esben, beszélgetni lehet Ladik Katalin,Kiss Judit Ágnes és Filip Tamás költőkkel. Igazi csemegének ígérkezik a Tóth Viktor Trió koncertje is, amely október 8-án,21 órától lesz az A4-esben. Tóth Viktor alt-szaxofonost Szandai Mátyás bőgős és Jeszenszky György dobos kíséri, de jelen lesz állandó vendégük Todd Williams is, aki a kompozíciókhoz írt történeteket,verseket meséli el.



Az egyes költészeti előadásokra a belépés díjtalan, illetve “önkéntes”, a filmvetítésekre 50-70 korona (1,65-2,32 €), a koncertekre pedig 100 korona(3,31€), ám aki részt vesz egy felolvasáson, aznap ingyen nézhet meg egy fellépést.



Mészáros Veroni