Hazatért a legjobb szlovák énekesnő

2008. december 19. - 17:54 | Kultúra
2004-ben Jana Kirschner Szlovákiában és Csehországban befutott énekesnőként úgy döntött, Londonba költözik, hogy rögzítse nemzetközi piacra szánt lemezét. Az album, amellyel világszerte elismerést szeretett volna kivívni azonban mégsem jelenik meg. Legalábbis egyelőre.

A túrócszentmártoni származású énekesnő novemberben tért vissza Szlovákiába. Azóta feltűnt számos díjkiosztón, lemezkeresztelőn és a november végi Music City nevű rendezvényen is. November végén pedig megjelent első válogatáslemeze, a The Best Of JK, amelyen 25 dala található meg 2 CD-n.

A rádiók a sokszoros szlovák csalogány jelenleg legújabb dalát, a Pokoj v duši (Lelki béke)  címűt rotálják, amely egy azonos nevű szlovák filmhez készült – bemutatója jövőre várható. A szerzemény hangszerelését Rafal Paczkowski lengyel producerre bízták, aki dolgozott már Krzysztof Kieslowski vagy Agnieszka Holland világhírű lengyel rendezőkkel is, a dal szövegét  Kirschner írta.

Jana Kirschner első albuma 1996-ban látott napvilágot, ám ez nem zavart túl sok vizet. A második, a V cudzom meste (Idegen városban) azonban nagy visszhangot keltett 2000-ben, hiszen tele volt olyan slágerekkel mint a Modrá (Kék), Líška (Róka), vagy a V cudzom meste. Következett a Pelikán c. korong, majd londoni kalandja előtt a Veci čo sa dejú (Dolgok, amik történnek) c. lemez. 2007-ben a szlovák piacra került a Shine (Ragyogás), melyen angol nyelvű dalok szerepeltek. A nemsokára harmincéves énekesnő úgy nyilatkozott, nemzetközi lemezének munkálatai a gazdasági válság miatt szünetelnek.

A videón a Pokoj v duši c. dal hallható egy díjkiosztón.

Mészáros Veroni