Egy "fogyasztható" Antigoné a Jókai Színházban

2009. január 20. - 21:01 | Kultúra
Frappáns, fogyasztható, azaz közönségbarát tálalás, kiváló színészi alakítások jellemzik azt a Czajlik József, a szakmai berkekben és a színházszerető közösség körében közismert rendező által jegyzett Antigoné című produkciót, amelynek premierje hétfőn, január 19-én volt a komáromi Jókai Színház Vasmacska stúdiószínpadán.

Szophoklész klasszikus drámája, amely a hatalom és az ember viszonyrendszerének  kvintesszenciája, Trencsényi-Waldapfel Imre, Mészöly Dezső és Eörsi István fordításainak felhasználásával került színre.

Czajlik József a következőképpen vallott a darabválasztásról és rendezői koncepciójáról: „Számomra személyesen azért is volt fontos ennek az előadásnak a színpadra állítása, mert ilyen klasszikus tragédiát még soha nem rendeztem. Nagyon örültem hát, hogy kipróbálhatom magam egy ilyen helyzetben és megtudhatom, mit lehet, mit tudok kezdeni egy ilyen történettel. Amelyben ráadásul a színészek is komoly kihívásokkal szembesülhetnek. Azon túl, hogy egy társulat számára is építő, ha szembe találkozhatnak egy efféle „szószínházzal” – így Czajlik.

Nos, biztonsággal állíthatjuk, a vállalás maradéktalanul teljesült. A 21. századi közönség ugyanis tökéletesen otthon érezhette/érezte magát a darabban. Annak ellenére, hogy Szophoklész régmúlt időkben játszódó, ám örökérvényű tragédiáját tálalták neki. Jellemzően azért, mert Czajlik vezérlete alatt a színészek valamennyien képesek voltak maradéktalanul elhitetni a nézőkkel, hogy voltaképpen róluk szól a darab, az ő sztorijuk. Legalábbis olyan közéleti és személyes helyzetekről, amelyekkel nap, mint nap maguk is belekényszerülnek. Nyugodt szívvel borítékolható hát, hogy a január 19-én ugyancsak a Vasmacska stúdiószínpadon bemutatásra kerülő darab a Jókai Színház slágerelőadása lesz.

Végül lássuk a stáblistát: Antigoné – Rab Henrietta, Kreón – Mokos Attila, Iszméné – Szvrcsek Anita, Kar – Hajdú László, Karvezető – Olasz István, Haimón – Tyukodi Szabolcs, Theiresziász – Varsányi Mari, Eurüdiké – Molnár Xénia, Hírnök – Ropog József, Őr – Manases István, Közreműködik: Tóth Tibor. A díszeleteket és e jelmezeket Gadus Erika tervezte, moszgásrendező: Nina Umniakov, zene – Monori András, dramaturg – Varga Emese, Czajlik József asszisztense pedig Mesinger Nóra.

-bkl-